A pedofíliával vádolt masszőr kiáll Kiss László mellett

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 11. 05:10
Védelmébe vette Kiss Lászlót Bacsa István, azaz Kicsi bácsi. A korábban molesztálással vádolt masszőr egy hete még az életéért küzdött.
Győrik L. Ferenc

Ha valaki, Bacsa István sejtheti, mit élt át az elmúlt napokban Kiss László, az úszók távozó szövetségi kapitánya. Kicsi bácsiról a szextitkait kiteregető Szepesi Niki írta meg könyvében, hogy molesztálta. A rendőrség is vizsgálódott, hiába, ha volt is ilyen, az ügy rég elévült. Kicsi bácsi ugyanakkor biztosan tudhatott Kiss László egykori bűnügyéről – gondoltuk –, majd amikor tárcsáztuk, jött a lesújtó hír: kórházban van.

– A vasárnapi ebéd, a csirkeláb kis porcikája megakadt a gyomorszájamon – mondta munkatársunknak pénteken a kórházi ágyán. – Gondoltam, a hús majd leviszi, de megakadt. Se ki, se be. Déltől éjfélig fuldokoltam a kórházban, mire kijött. Ezalatt két és fél liter nyál jött ki belőlem. Kaptam infúziót, az meg begyulladt. A vállamig húzódott a piros csík, trombózist kaptam a karomban. Egyelőre nem mehetek haza – magyarázta szomorúan.

Kicsi bácsi a kórház falai között értesült a Kiss László körül kipattant balhéról, ami azóta sem hagyja nyugodni.

– Hosszú évtizedek óta nem beszélt erről senki. Most elővették – mondta bosszúsan. – Megcsinálták, megbűnhődtek érte, kész. Laci egyedül képtelen lett volna erre. Véletlenül mentek fel, belecseppentek. Aztán kegyelmet kaptak, és kiengedték őket, mert nem volt, aki ússzon a világversenyeken. Évtizedekig dolgoztam vele, soha nem tapasztaltam sem itthon, sem külföldön, hogy csajok után rohangált volna. Soha! Talpig úriember. Egy dolog fájt csak: amikor nekem volt hasonló ügyem, akkor ő nem állt ki mellettem – tette hozzá Bacsa István, aki kérdésünkre elárulta: látásból ismerte Kissék áldozatát, valóban nagyon szép lány volt.

Ejtették a vádat

A 85 éves masszőrt, Bacsa Istvánt Kicsi bácsi néven ismerte meg az ország, amikor az Európa-bajnoki 3. helyezett úszónő, Szepesi Niki könyvében azt állította, szexuálisan zaklatta. Rendőrségi eljárás indult a Budapesti Spartacus egykori gyúrója ellen, de két éve ejtették a vádat, mert a büntethetősége elévült.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.