– Ennyi elfoglaltság közepette számon tudja tartani, mikor honnan kap fizetést?
– Igen, mert alkalmazotti fizetést csak egy helyről kapok: a Puskás Intézettől. Ez az akadémia legújabb projektje. A kezdetektől részese vagyok a PFLA létrejöttének.
– A PUSKAS.COM Kft. 47 százalékos tulajdonosaként a cégből mennyit vesz ki?
– Mint mondtam, nem vagyok alkalmazott, így rendszeres jövedelmem innen nem származik, ügyvezetőként a rendes évi osztalékra vagyok jogosult. De ez egy relatíve kis cég, az éves árbevétele sosem érte még el a 100 millió forintot, s a nyereséget többnyire visszaforgatjuk, szóval tekintélyes összegről nem beszélhetünk.
– Puskás Ferencné halála után olybá tűnik, mintha egymaga lenne az örökség haszonélvezője.
– Ha azt mondja, hogy én dolgozom érte a legtöbbet, az talán közelebb áll a valósághoz. A kft. bevételéből az örökösök ugyancsak részesednek, sőt, a fontos döntéseket nem is hozzuk meg nélkülük. Nem vagyok üzletember, az élet és a szükség hozta, hogy el kellett vállalnom ezt a feladatot. Az Öcsi bácsiról szóló könyvem megjelenése után, mondhatom, baráti viszonyba kerültem a családdal. Idővel mind több megkeresés érkezett hozzájuk – MOL-kampány, Pancho Pub, stb. –, és ezek nagy része nálam kötött ki. Ekkor fogalmazódott meg, hogy szükség van egy licenckezelő cégre. 2007-ben helyezte védjegyoltalom alá a Puskás Ferenc nevet Öcsi bácsi felesége és az azóta ugyancsak elhunyt leánya, hogy a vagyoni értékű jogokat a közös cégünkbe apportálják. Azóta hatalmas eredményeket értünk el, nem is annyira üzleti, mint inkább erkölcsi tekintetben, hogy mást ne mondjak, ilyen a FIFA Puskás-díj megteremtése vagy a Puskás Hungary dokumentumfilm létrejöttéhez nyújtott segítségünk. Ezt a feladatot persze örömmel végeztem, végzem, de a közös ügyünkbe a legtöbb munkát és pénzt persze a felcsúti Puskás Akadémia fektette.
– Hány alkalmazottja van a PUSKAS.COM-nak?
– Egy, s mint mondtam, az nem én vagyok.
– Az örökösök megélhetése mennyiben függ a kft-ből származó bevételektől?
– Ahhoz az életszínvonalhoz képest, amit a nagyszülők megteremtettek nekik, aprópénz, amit innen kapnak.
– Akkor ön kötötte ki, hogy a MOB-kampányban csak jogdíj ellenében szerepelhet Puskás Ferenc?
– Közös döntés volt – bár ők nem ismerik ezt az édességet –, és kevésbé anyagi, mint etikai okai voltak. Hiszen még ha szerettük volna, akkor sem adhattuk volna ingyen azokat a jogokat egy globálisan ezermilliárdos nagyságrendű forgalmat bonyolító multicégnek, amelyekért más partnereink tisztességes jogdíjat fizetnek. De így sem maradnak Puskás-kártya nélkül a gyerekek, az Euro 2016-os Panini-albumban benne lesz. Mindenesetre teljesen hibás, és több évtizeddel meghaladott az a szemlélet, amelyen ez a kampány alapul, nem véletlen, hogy nem csak a legnépszerűbb egykori sportoló örökösei, hanem a legnépszerűbb aktív sportoló, Hosszú Katinka sem adta hozzá a nevét. Megértem, hogy vannak olyan leendő olimpikonok, akiknek rangot jelent még az is, ha ingyen bekerülnek egy ilyen kampányba – bár ezzel magukat is leértékelik, és segítenek ezt a kezdetleges, de például az úszószövetségre is jellemző gyakorlatot életben tartani –, azt azonban lehetetlen ép ésszel fölfogni, hogy a kampány lebonyolítói inkább kihagyják a legnagyobb bajnokokat. Az ő piaci értékők nyilván egészen más, mint az ingyen jelentkezőké, de csak azért sem hajlandóak a saját profitjuk egy kis részéről lemondani, hogy a kártyákat gyűjtő gyerekek azokat az arcokat is megtalálják a százezernyi Túró Rudihoz csomagolt több millió kártya között, amelyeket a legjobban keresnének…
– Bezzeg Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester kolbászához meg söréhez oda lehetett adni Puskás nevét…
– Természetesen egyik termék gyártója sem kapta ingyen a jogokat.
– Csak azt ne mondja, hogy piaci áron.
– Csak azt ne gondolja, hogy konkrét összegeket fogok elárulni.
– Ön szerint helyénvaló, hogy Orbán Viktor és Felcsút kisajátítja Puskást?
– Már miért sajátítaná ki? Amikor a miniszterelnök közbenjárására hazakerültek Puskás Ferenc trófeái, gazdag tárgyi hagyatéka, Erzsébet asszony és a leányuk, Anikó maga mondta, hogy a legjobb helye mindennek a Puskás Akadémián lesz. Szerintük Öcsi bácsi is ezt akarná – mondták –, látva mindazt, ami Felcsúton történik. Korábban ugyanis a Real Madrid múzeumának szánták ezeket a kincseket, amelyek idehaza rajtunk kívül senkit sem érdekeltek igazán.
– Nem lett volna ildomos felajánlani a Honvédnak?
– A döntés Puskás Anikóé volt, édesanyja egyetértésével. Bár lenne ki elől kisajátítani Puskást idehaza! Sem a Honvédot, sem egyetlen gazdag vagy befolyásos magyar embert nem érdekelt a mi szent ügyünk Orbán Viktoron kívül.
– Ettől még egyet kell érteni a Honvéd-szurkolókkal, akik azt mondják, Puskásnak semmi köze Felcsúthoz, sosem járt ott, ellenben Kispesten nőtt fel, ott van az egyetlen honi klubja is. Igaz, nincs annyira szép stadionjuk, amilyen csinos a felcsúti aréna és akadémia…
– De stadiont és akadémiát is épít nekik a kormány… Ez egy provinciális megközelítés egyébként, ezzel az erővel a Real Madrid és a Panathinaikosz szurkolói is kizárólagos igényt tarthatnának Puskásra, hogy a többi sikeres állomáshelyéről most ne beszéljünk. Egyébként pedig a Honvéd tulajdonosa mit tesz klubja többi legendás játékosa, Grosics, Kocsis Lajos, Tichy vagy Détári sikereinek emlékéért? Semmit! Mert őt nem érdekli a Honvéd múltjából semmi, ami őelőtte volt, nem is sokat tud róla persze.
– Mindenesetre azt hittem, hogy Puskás nemzeti érték, akinek mondjuk egy fővárosi futballmúzeumban a helye.
– Csakhogy nincs ilyen múzeum. Ha elkészül az új nemzeti stadion – a névhasználatról persze még meg kell egyeznünk –, szeretnénk ott állandó Puskás-kiállítást berendezni. Egyébként pedig a kiállítás egy része folyamatosan úton van, legutóbb Manchesterben aratott hallatlan sikert, de hívják Brazíliába, Lengyelországba, Macedóniába, Erdélybe és Ausztráliába is, a FIFA-nál és a Real Madridnál is vannak kölcsönben tárgyaink, amelyek száma már jóval meghaladja a gyűjtemény alapját képező, csaknem ezer tételből álló Puskás-hagyatékot. Amúgy pedig Orbán Viktor ellenzéki politikusként alapította a Puskás Akadémiát.
– Ettől még elég bizarr, hogy saját játékszerének tekinti az egészet, és ehhez ön a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnökeként még asszisztál is, sőt haszonélvezője annak, ami Felcsúton történik. Nem gondolja, hogy tisztségei összeférhetetlenek egymással?
– Roppant sajnálatosnak tartom, hogy Puskás nevével manapság politikai okokból foglalkoznak a legtöbbet, Orbán Viktornak pedig csak hálával tartoznak a Puskás-rajongók. Ami engem illet, néha tényleg nehéz kibogozni, hogy milyen minőségemben kell megnyilvánulnom. Ám ma Magyarországon sokadmagammal kényszerülök arra hogy több állást vállaljak...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.