Súlyos vádakkal támadják a súlyemelők elnökét

Nagy Ákos
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 09. 10:15
A súlyemelő-szövetség elnökét, Dobos Imrét visszaéléssel vádolják, talán az MSSZ-ben nagyobb a káosz, mint Gömöri Zsolt idején a paráknál volt.
Bors

Dobos Imre elnököt 2008-as beiktatása óta sokadszor szólítják fel lemondásra. Újabban azért, mert úgy fest, Rióban nem lesz magyar emelő, továbbá a szövetség a legalapvetőbb előírásoknak sem tesz eleget, s állítólag Dobos cégei előszeretettel üzletelnek az általa vezetett szervezettel. Megesett például, hogy a közpénzből mű­ködő szervezet bankszámlakivonata az elnök egyik ingatlanának címére érkezett. A hvg.hu cikke fölveti: az elnök csak négy elemit végzett.

– Számomra világos, hogy legfőbb ellenlábasom, Nagy Ákos vádjait hallom vissza – válaszolta a hvg-cikkre Dobos. – Valójában esti egyetemen filozófiából szereztem diplomát, de vendéglátó-ipari végzettségem is van.
Arra a vádra, mely szerint a magyar súlyemelés pillanatnyilag egy nagy nulla, Dobos azt válaszolta: huszonkét hazai sportág utánpótlásának rangsorában a 12. pozíció az övék, és ez az utóbbi tíz év legjobb eredménye.

Igaz, ettől még a felnőttek sehol nincsenek.

– Dobos úrnak gőze sincs ar­ról, mit kellene tennie a sportág felemelkedéséért. Nyolc éve el­nök, azóta a súlyemelésünk zu­hanórepülésben van – mondta a Borsnak Nagy.

Arra a kérdésre, vajon ha a sportági közgyűlés megvonná Dobostól a bizalmat, indulna-e elnökjelöltként, Nagy azt válaszolta, idehaza fiatal szakemberek és emelők sokasága vár a váltásra, és bizonyos feltételek teljesülése esetén igent mondana a felkérésre. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.