Bennmaradás a célja a –4 pontos magyar focicsapatnak

szurkolók
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 07. 09:15
Az edzőt és a focisták zömét is lecserélték az eddig csak a vereségeket halmozó Tamási FC-nél.
K. B.

Bár azt túlzás lenne állítani, hogy ők Magyarország legrosszabb focicsapata, de az kétségtelen, hogy a legalsóbb amatőr bajnokságoktól egészen a profi élvonalig, a Tamási 2009 FC produkálta a legpocsékabb őszi szezont a felnőtt együttesek közül.

Ahogy a klubnál fogalmaznak, az elmúlt fél évben a túlélés volt a cél. Nos, a nyáron hetedik születésnapját ünneplő gárda valóban haldoklik, 14 fordulót követően – amely alatt nemhogy győzelmet, de döntetlent sem ért el –4 pontjával a Tolna megyei első osztály utolsó helyén áll.

– 2015 ősze nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Létszámhiány miatt többször ifik, illetve „öreg rókák” játszottak, hogy meglegyen a kezdő. Edzések szinte nem is voltak, egyszer pedig a csapat el sem tudott utazni a vendégmérkőzésre – értékelt Jarmalov Rezső elnök.

Többek között emiatt ment mínuszba a klub, már ami a pontokat illeti. Ám becsületükre legyen mondva, hiába kaptak 92 gólt, és lőttek csupán kilencet a fél szezon alatt, egy kivétellel mindig emelt fővel álltak ki a sokkal esélyesebb ellenfelek ellen.

Egyébként Tamási korábban kétszer is ötödik lett a megye I-ben. S bár most a bennmaradást érő hely is 13 pontra van, a kiesés meg sem fordul a fejükben. Újjáélesztenék az elmúlt hónapokban élethalálharcot vívó csapatot.

– Célunk, hogy a bent maradást érő pozíciót elfoglaljuk – mondta a Borsnak Győry Csaba, a csapat újonnan kinevezett vezetőedzője.

– Összesen tizenkét, többek között a Siófok és a Videoton utánpótlásában pallérozódó játékos érkezett. Illetve egy korábbi NB I-es labdarúgónk is lett. A téli edzéseken elsődlegesen újra kellett építeni a focisták ősszel lerombolt önbizalmát, a szakmai munkát pedig a nulláról kezdtük.

A felvirágoztatás érdekében rendezték az egyesület anyagi helyzetét az önkormányzattal, és a jövőben több helyi vállalkozó szponzorálja majd a csapatot. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.