Ám a Super Bowl egyetlen meccsel produkál majd olyan őrületet a földkerekségen, mint ezek a többhetes események. Az Egyesült Államokban az SB napja nagyobb ünnep, mint például a karácsony, több kaja, pia fogy, a vásárlási láz elképesztő, bár mára, amikor az 50. döntő következik a sorban, eljutottunk odáig, hogy már nálunk is több százezrek maradnak fenn egész éjjel, hogy végigizgulják a tojáslabdás foci leg-leg-leg eseményét.
Amiért küzdenek
A Vince Lombardi Trófea 56 centiméter magas, 3,2 kg, egy tojáslabdát ábrázol. Tiszta ezüstből készült, és a Tiffany cég gyártotta. A benne lévő ezüst ára egymillió forintot ér, de az eszmei értéke felbecsülhetetlen.
Technika
Az első SB-t a CBS és az NBC 11 kamerával közvetítette.
A CBC az idén hetven kamerával dolgozik.
Reklámérték
Az első Super Bowl idején (1967) egy harminc másodperces tévéhirdetés ára 37 500 dollár volt (mai árfolyamon: tízmillió Ft). Ma ötmilliárd (1423 milliárd Ft).
Kell egy sapka!
Előrejelzések szerint a nézők 11 százaléka vesz majd valamilyen NFL-csecsebecsét, ez húszmillió eladott tárgyat jelent.
Zabálás
Úgy saccolják, hogy három százalékkal több csirkeszárny fogy majd az SB alatt, mint tavaly (manapság ez a kedvenc csemege arrafelé), így túlszárnyalják az 1,3 milliárd darabot. Eszerint az országban élő minden férfi, nő és gyerek fejenként négy szárnyat bevághat.
Nagyképernyő
Az SB miatt mindig emelkedik a tévéeladások száma, az idén várhatóan 8,6 millió készüléket értékesítenek.
Hűsítés
A meccs napján a nézők 1230 millió liter sört gurítanak le a torkukon. Amerika minden polgárára tehát 3,7 liter jut.
Jegyárak
A legdrágább belépő az első SB-re 12, a XVIII-ra (1984) hatvan dollár volt. Az ideire 18 ezer.
Félidei hepaj
Az idén Beyoncé és a Coldplay ad koncertet. A tavalyi half-time show az amerikai televíziózás csúcsává vált: 118 millióan kapcsoltak oda.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.