Elképesztő blama miatt fájhat az újpesti klubvezetők feje, a szövetségi kapitányt és segítőjét, Andreas Möllert nem engedte be ugyanis a biztonsági szolgálat a Videoton elleni rangadóra. Az idény talán eddigi legjobb meccsét így nem tudta megnézni a helyszínen a két szakember, maradt a tévéközvetítés. Az ügy azért is roppant kínos, mert a lila-fehérek kommunikációs igazgatója, Ágai Kis András először azt a tájékoztatást adta, hogy a kapitányt a rendőrök nem engedték át a rendőrségi kordonon, ám ezt a hatóság a hivatalos oldalán közleményben cáfolta.
„A valóság az, hogy a szövetségi kapitány a rendőri biztosításon áthaladt, azonban a civil biztonsági szolgálat munkatársai nem engedték be gépjárművével a VIP-kapunál” – olvasható a police.hu-n.
Az Újpest ezek után jelezte, belső vizsgálatot indít, egyben elnézést kért a kapitánytól.
„Az MLSZ nem a sajtón keresztül szeretné tisztázni a történteket, így a jövő héten levélben fogjuk tájékoztatni az Újpest FC-t annak érdekében, hogy a jövőben hasonló ne fordulhasson elő” – írta Szabó Gergő, a válogatott sajtófőnöke.
Dulakodás tört ki a Békéscsaba–FTC (0-1) bajnoki hatvanadik percében a hazai szurkolók egyik szektorában, amit végül ki kellett üríteni.
„Az FTC biztonsági szolgálatától átjött egy személy, aki azt kérte a hazai szurkolóktól, hogy ne szidalmazzák Kubatov Gábort. A tábor egy része ezt a személyt inzultálta, és ebből adódott aztán egy nagyobb vita a szurkolók között is” – mondta az nso.hu-nak Haba László biztonsági főnök.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.