Hosszú Katinka Gyárfásnak is köszönheti diadalát

FINA-Aranyjelvény
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 01. 18:45
Idén is fanyaloghatnak az amerikaiaknak: 2014 után 2015-ben is Hosszú Katinka lett az év úszónője, pedig Ledecky négy vb-aranyat nyert.
Bors

Csakhogy 2015-ben a korábbi szavazásos rendszer helyett – a nemzeti szövetségek, a FINA tisztviselői és a szakújságírók voksoltak – már meghatározott kritériumok alapján rangsorolták a legjobbakat.

Hosszú Katinka kazanyi mérlege két vb-arany és egy világcsúcs volt, és tarolt a rövid pályás Vk-sorozatban. Riválisa, az amerikaik többségéhez hasonlóan, azonban kihagyta ez utóbbit. Így Katinka 1110, Ledecky pedig 980 pontot ért el. Hasonló okokból nyert a férfiaknál az ausztrál Mitch Larkin (720 pont) és lett második Cseh László (575).

Pikáns tehát, hogy Hosszú annak a Gyárfás Tamásnak (is) köszönheti újabb diadalát, akivel, vitában, haragban áll. Gyárfás a Magyar Úszószövetség elnöke, a FINA alelnöke, legszűkebb végrehajtó testületének a tagja. Mi több, a 80 éves Julio Maglione elnök egyik esélyes utóda. Alighanem kellő súllyal állt ki a szavazási szisztéma megváltoztatása érdekében. Nem véletlenül honorálták erőfeszítéseit a hét végi budapesti díjátadó gálán – amit szintén ő hozott ide – a sportág legmagasabb kitüntetésével, a FINA-Aranyjelvénnyel.

Ennek ismeretében alighanem kellemetlenül, érinthette, hogy Hosszú és Cseh a gálázás helyett inkább Luxemburgban versenyzett. De ott is nyertek. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.