Foci-Eb: túljelentkezés van a válogatott védelmébe

Európa-bajnokság
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 23. 10:15
Bő három hónappal a francia Európa-bajnokság előtt Bernd Storck szövetségi kapitány számára a legnagyobb fejtörést a magyar válogatott védelmének az összeállítása okozhatja.
Bors

Bár a Fiola Attila, Kádár Tamás szélső páros biztosnak tűnik, a védelem tengelyében túljelentkezés van. A két helyre hatan pályáznak jó eséllyel.

Guzmics Richárd – 58% esély

Wisla Krakow: 21 bajnoki
A lengyeleknél csak két bajnokin nem játszott, az utóbbi időben a válogatottban is alapemberré nőtte ki magát. Három Eb-selejtezőn és a norvégok elleni két pótselejtezőn már kezdő volt. Kádárral, Juhásszal és Langgal is alkotott védőpárost.

Juhász Roland – 41%

Videoton: 14 bajnoki
A legrutinosabb védőt az utóbbi időben sérülések hátráltatták. Ugyan Norvégia ellen nem kapott szerepet, tízből kilenc selejtezőn kezdő volt. Langgal, Kádárral, Guzmiccsal, Korcsmárral és Liptákkal is volt párban. Kicsit lassult, és többet is hibázik az utóbbi időben.

Lang Ádám – 38%

Videoton: 13 bajnoki
Nemcsak klubjában, a nemzeti csapatban is Juhász Rolanddal harcol a helyéért. A norvégok elleni két pótselejtezőn már át is vette klubtársa szerepét, előtte két selejtezőn éppen együtt alkották a védelem tengelyét. Nagyon lelkes, de a földön verhető, lefutható.

Korcsmár Zsolt – 26%

Greuther Fürth: 0 bajnoki, Vasas: 2 bajnoki
Hosszú ideig sérüléssel küzdött, ezért sem lépett pályára a németeknél. A Vasasnál már komolyan számolnak vele, ahogy korábban a nemzeti csapatban is. Az idei Eb-selejtezőkből egy jutott neki, Juhász párjaként. Kérdéses, a nyárig mennyire tudja felépíteni magát.

Pintér Ádám – 20%

Ferencváros: 10 bajnoki
Több poszton bevethető játékos. A klubjában idén hatszor, a válogatottban legutóbb hat éve játszott hátvédet. Egyetlen Európa-bajnoki selejtezőjén és a Norvégia elleni visszavágón is a középpályán kapott szerepet. Inkább csak vészhelyzet esetén jöhet szóba hátul.

Litauszki Róbert – 17%

Újpest: 19 bajnoki
A lilák alapembere az egyik újonc Bernd Storck Eb-re készülő keretében, és meg is ragadna ott. Alapból nem valószínű, hogy kezdőként számít rá a kapitány a kontinenstornán, de beugróként lehet vele számolni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.