Anyagi gondokkal küzd a fehérvári hoki

Fehérvár AV19
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 26. 08:15
Ez az idény nagy pofára esést hozott a Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának, ahol vetélytársaikhoz képest jelentős pénzügyi hátrányban vannak.
Bors

Az alapszakasz tizedik helyénél azért eredményesebb szezonra számított Ocskay Gábor, a Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatója. Annál is inkább, mert az elmúlt időszakban kissé elkényeztették a hokisok a szurkolókat, hiszen többnyire ott voltak az EBEL rájátszásában.

– Kilenc éve szerepelünk az osztrák ligában, és ötször nem sikerült beverekednünk magunkat a playoffba – értékelt Ocskay. – A rajtnál szinte biztosak voltunk a rájátszásban, hiszen jó ke­retet sikerült összeállítani. Csakhogy a sérülések közbeszóltak. Például két ászunk, Frank Banham és Andrew Sa­rauer műtétje után elég sokáig lábadozott, nem voltak százszázalékosak, és az új igazolások nem értek túl sokat. Sajnos ko­rábban kellett volna edzőt váltani, ráadásul válogatott játékosaink sem tették oda magukat igazán.

A gyengébb szereplés elemzésekor nem lehet figyelmen kívül hagyni a pénzhiányt sem. A klub évek óta anyagi gondokkal küzd, az EBEL-csapatok költségvetési rangsorában az utolsók között kullog.

– Reménykedünk, hogy a né­hány év múlva felépülő új fehérvári jégcsarnok lendületet adhat a hokicsapatnak. Akkor talán újra merhetünk nagyot álmodni, például KHL-es szereplést, jelen pillanatban azonban ennek semmi realitása nincs – tette hozzá Ocskay. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.