Nem rendeződik egyhamar az úszónő és a szövetség egyre szövevényesebb vitája. Sőt az amerikai út talán újabb táptalajt is szolgáltathat a versenyző elleni támadásoknak. Egyrészt azért, mert a szövetséggel – hivatalosan – nem egyeztetett az utazásról, másrészt pedig most csütörtökön lesz az Év sportolója-díjátadás, ahol Katinka nagyon is érdekelt.
– A mindenkori kapitánnyal azért illene tudatni, hol és mikor áll rajthoz egy-egy klasszis úszó – mondta Hargitay András, a szövetség elnökségi tagja.
– Bár a világbajnoknő nemrégiben kijelentette, hogy a jövőben a saját útját járja. Ezek szerint elkezdte, így azonban tényleg nehéz lesz közös nevezőre jutni a lassan parttalanná váló vitában. Mindenesetre azok után, hogy a témában szinte már mindenki – még az is, aki nem ért hozzá – megszólalt, kissé furcsállom, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság eddig még nem hallatta a hangját.
A MOB-tól a Bors azt a tájékoztatást kapta, hogy Borkai Zsolt elnök és Szabó Bence főtitkár egyelőre a szabadságát tölti, de utána akár közvetítői szerepre is vállalkozhat a vitában.
A szövetség egyébként közzétette azt a Katinka által eltépett formaszerződést, amelyet kilenc sportoló kapott, és a megállapodás alapján senki sem lenne a 2017-es budapesti vb arca, a támogatás ellentételeként csupán arra kötelezné az aláírókat, hogy havonta egyszer vállaljanak szerepet az úszás és a vb népszerűsítésében. A közlemény kiemeli, hogy a vb promóciós kisfilmjében, amelyben Hosszú Katinka nem akart szerepelni, egyetlen politikus sem látható, csak sportolók.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.