Szávay Ági: túlhajtottam a testemet a pályán

Szávay Ágnes
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 02. 08:30
A legkisebbeket tanítja teniszezni az egykori klasszis, akinek semmi sem hiányzik a régi életéből.
Bors

Szávay Áginak már nem fáj annyira, hogy túl korán visszavonult, a profi tenisz nélkül is kerek az élete. Sőt így kerek igazán, annál is inkább, mert nem távolodott el kedvenc sport­ágától, saját nevét viselő klubja van, és a Happy Tennis program keretében – két egykori kitűnő játékossal, Gubacsi Zsófival és Kapros Anikóval – gyerekek­kel ismerteti meg szeretett sportága alap­jait.

– Azt hiszem, semmi sem hi­ányzik a régi életemből – jelentette ki határozottan az elmúlt negyedszázad legeredményesebb magyar teniszezőnője, aki krónikus gerincfájdalmai miatt három évvel ezelőtt visszavonult.

– A rengeteg utazás végképp nem, az sem, hogy a szállodákban a hátfájdalmaim miatt szétszedettem az ágyakat, szóval nem csak a szépre emlékezem.

Most legalább tud pihenni, és egyébként is elég sok bepótolnivalója akad. Például a főzés, bár túl kicsi a konyhája, így a komolyabb szakácsművészeti remekművekkel adós marad még egy darabig. S nagy szerelmére, a színházra is bőven jut idő. Végre rendszerezettebb az élete, és azért nem szakadt el a pályáktól sem.

– Eleinte fájt, ha teniszt láttam a tévében, de ma már tudom érzelemmentesen nézni a közvetítéseket. Főleg azért, mert alkalmanként a DigiSport szakkommentátoraként is dolgozom. S mit csináltam volna másképpen? Ha újra kezdhetném, tízszer annyit pihennék, mert ha nem zsákmányolom ki annyira a szervezetemet, akkor talán még mindig játszhatnék – tette hozzá.

Most azonban aligha gondolhat a komoly játékra, újra és újra előjönnek a fájdalmai. De akinek a sport az élete, aligha tud végleg elszakadni tőle, nem véletlenül jár a Testnevelési Egyetem sportszervezői szakára.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.