Nyíltan adják-veszik a teniszmeccseket

bunda
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 21. 09:15
Három csoport szervezi a csalásokat, akik 50–60 különböző számláról tesznek fel kisebb téteket, és rengeteg emberük van, akik kapcsolatban állnak a teniszezőkkel.
Bors

Mégis bundáznak a teniszezők? A BBC-nek nyilatkozó visszavonult dél-amerikai játékos szerint az élvonal mögött sorakozók szinte nyíltan adják-veszik a meccseket, vagyis a sportág berkein belül mindenki tud a bundáról, és világklasszisok is érintettek.

Három csoport szervezi a csalásokat, akik 50–60 különböző számláról tesznek fel kisebb téteket, és rengeteg emberük van, akik kapcsolatban állnak a teniszezőkkel.

– Aktív játékosként tudtam, ki, mikor nem üti meg rendesen a labdát – mondta az inkognitóját őrző játékos.

– S amikor valaki pontosan elmondta, milyen eredmény és hogyan fog születni a következő két tornán, minden kétségem eloszlott. Erről az ellenőrző szervek is tudnak, de semmit nem tesznek.

Adatok is alátámasztják mondandóját: 2013-ban a 13 736 profi – férfi és női – teniszező 45 százalékának nem volt bevétele, csak tíz százalékuk tudta fedezni a versenyzéssel járó költségeket. A női ranglista 253., illetve a férfi- 336. helyezettje nullszaldós.

A top 50 egy százaléka viszi el a 113 millió fontos (46 milliárd Ft) össznyeremény jó hatvan százalékát.

A top 50 átlagkeresete évente 700 ezer font (285 millió Ft).

A ranglista 51–100. helyén állók éves keresete: 140 ezer font, a 101–250.: 59,5 ezer, a 251–500: 11,2 ezer.
2013-ban egy-egy játékos költségei (utazás, étkezés, szállás) kb. 27,5 ezer fontra rúgtak.

A sportág tisztasága felett őrködő szervezet, a TIU viszont visszautasította a vádakat, mondván, a játékosokkal együttműködve mindent megtesz a bunda ellen, és a profik többsége makulátlan. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.