Magyar szülők gyereke a brit tenisz új sztárja

Australian Open
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 27. 10:15
Johanna Konta azzal, hogy a legjobb nyolcba került az Australian Openen, egy csapásra a brit női tenisz első számú sztárja lett. Ugyanis 1984 óta – harminckét éve Jo Durie-nak sikerült Wimbledonban – senki sem tu­dott hasonló eredményt felmutatni Grand Slam-tornán.
cs

A 24 éves játékosra ráadásul mi is büszkék lehetünk, hiszen magyar származású. Johanna már Syd­ney-ben született, de magyar családban, majd 14 esztendős ko­rában szüleivel, Gabriellával és Gáborral Angliába költöztek, és 2012-ben brit állampolgár lett. S bár Nagy-Britanniát tartja otthonának és hazájának, nem felejtett el magyarul sem.

Párja kilétét hivatalosan még nem fedte fel, de az angol lapok kiderítették, hogy a korábbi tenisz­edző, Kether Clouder az. Johanna rendre hangsúlyozza, hogy a ba­rátja rengeteget segít mentálisan felkészülni a nagy meccsekre. Johanna szerdán magyar idő szerint kora reggel Csang Su-ajt is legyőzte a negyeddöntőben, így már a legjobb négy között van. Ellenfele az elődöntőben a 7. helyen kiemelt német Angelique Kerber lesz.  

Ők már befutottak

SZELES MÓNIKA Újvidéki magyar családban született , édesapja, Károly volt az edzője. Ké­sőbb amerikai lett, majd 2007-ben felvette a magyar állampolgárságot is. Kilenc Grand Slam-győzelmével a legsikeresebb magyar teniszező.

MARTINA HINGIS Kassán született, édesapja, a felvidéki Hingis Károly. Ám mi­vel szülei ötéves korában elváltak (mindketten teniszeztek), és ő édesanyjával Svájcba költözött, apjával és magyar rokonságával nem tartja a kapcsolatot. Svájciként öt GS-sikert ért el.

TIMEA BACSINSZKY A ma­gyar származású svájci teniszező 2004 óta versenyez a profik között. Eddig három WTA-tornát nyert egyéniben, párosban pedig négyszer aratott győzelmet. Mindkét szülője magyar, akik időközben elváltak. Timi öt nyelven, köztük magyarul is beszél.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.