Ezért volt gond Dzsuzsákék fizetésével

Dzsudzsák Balázs
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 27. 15:45
Nehézségekkel küzd a török Bursaspor, több mint 300 milliós tartozást halmozott fel. Dzsudzsák Balázson kívül négy további játékos sem kapta meg időben a bérét.
K. B.

Bár Dzsudzsák Balázs a napokban azt nyilatkozta, kerek körülötte a világ, úgy tűnik, még sincs minden rendben Törökországban.

A szélső nyári klubváltása után is a legjobban fizetett magyar focista maradt – évente 1,7 millió eurót, azaz 532 millió forintot keres –, már ha megkapja a bérét. A Bursaspor ugyanis az elmaradt kifizetésekkel egymillió eurós (312 millió Ft) adósságba verte magát, számolt be róla a maratonplatformu.org. A portál szerint a török csapat eltiltásra számíthat a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől (FIFA), sőt a bajnokságból is kizárhatják. Kivéve, ha sürgősen kifizetik Dzsudzsák Balázst és két csapattársát, Tom De Suttert és Dany Nounkeut. Valamint Sener Özbayrakli és Sedat Berisha helyzetét is mielőbb rendezniük kell, a két focista már fél éve fut a pénze után, ugyanis nyáron elhagyták a Bursát.

Az adósság hátterében a televíziós jogdíjak állnak, tudta meg a Bors. A tv-társaságok megkéstek a közvetítési pénzekkel, a Bursaspor pedig ebből fedezte volna az említett labdarúgók fizetéseit. A klub tartalékait megcsapolta a nyári nagybevásárlás és a napokban átadott új stadion költsége.

– A versenyhelyzetben több török klub is hatalmas összegekért szerződtet külföldi focistákat, ezzel párhuzamosan a bevételük csökken – ismertette a helyzetet Mehmet Basaran török újságíró. – Egyszer csak elfogy a pénz, és nem tudják kifizetni a játékosokat. Volt már rá példa, de ez csak átmeneti probléma. A Bursaspor a török elithez tartozik, meg fogják oldani.

És úgy tűnik, el is kezdték. Vörösbaranyi József, Dzsudzsák menedzsere szerint a magyar szélső, igaz kis csúszással, de szerdán megkapta a fizetését.

Az anyagi nehézségeknek nyoma sincs a csapat teljesítményén, az elmúlt hétvégén sorozatban a hetedik győzelmüket ünnepelték. A mai Eskisehirspor elleni Török-kupa mérkőzés sincs veszélyben, a pénzükre váró játékosok is ott vannak a csapattal. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.