Eb-bronzérmes a magyar férfi pólóválogatott

Európa-bajnokság
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 23. 18:30
Benedek Tibor csapata Magyarország hatodik Európa-bajnoki bronzát szerezte meg.
MTI

A magyar férfi vízilabda-válogatott bronzérmet szerzett a belgrádi Európa-bajnokságon, miután a szombati zárónap helyosztóján 13-10-re legyőzte a tavalyi vb-harmadik görög csapatot.

Mivel a magyar együttes elődöntőbeli vereségével lemaradt a szerb fővárosban megszerezhető egyetlen olimpiai kvótáról, így áprilisban a Triesztben sorra kerülő kvalifikációs tornán szerezheti meg a riói indulási jogot. A 12 csapatos viadalról - amelynek sorsolását szombat este, 21 órától rendezik Belgrádban - négy válogatott jut ki az olimpiára.

A magyar férfi válogatott 24. érmét szerezte az Európa-bajnokságok történetében, 12 győzelem és hat második hely után hatodik alkalommal lett bronzérmes.

A két csapat már a nyitófordulóban is találkozott, akkor egy fordulatos csoportmérkőzésen - többször is két góllal vezetett a Benedek-legénység - 8-8-as döntetlen született.

Jól kezdett a magyar válogatott, az első támadásból Vámos Márton akcióból, a másodikból pedig Decker Ádám fórból volt eredményes. A görögök a kettő között egy szerencsésen megpattanó lövésből voltak eredményesek. Az újabb magyar létszámfölényt Hosnyánszky Norbert értékesítette (3-1), majd Manhercz Krisztián mutatta be az elődöntőben már alkalmazott, a rövid sarokra visszahúzott lövését (4-1). A görögök emberelőnyből szépítettek egy perccel a negyed vége előtt, s ugyan az utolsó másodpercekben hat az öt ellen támadhatott a magyar csapat, az eredmény nem változott.

A második felvonás elején újfent Deckerre játszottak ki egy emberelőnyt (5-2), a túloldalon a görögök is fórból voltak eredményesek. A magyarok hatalmas füttykoncertben támadhattak, Vámost azonban ez nem zavarta meg, akcióból bombázott a hálóba (6-3). Az ellentámadásból ő maga szerzett labdát, Varga Dániel indítása után pedig a megúszó Hárai Balázs növelte négyre a különbséget (7-3). A kapuban Nagy Viktor ezúttal is remekül védett, támadásban pedig újra Manhercz értékesítette a fórt (8-3). Egy perccel a játékrész vége előtt létszámfölényben csökkentette hátrányát a rivális.

A nagyszünet után rögtön előnybe kerültek a görögök, de Vámos ezúttal védekezésben nyújtott parádésat. Egy labdaszerzés után három magyar két görögre vihette a labdát, a befejező pedig Bátori Bence volt (9-4). A görögöknek továbbra is csak fórból volt esélyük, de a létszámfölény kínálta alkalmat a magyarok is jól használták ki, így nem csökkent a különbség (10-5). A negyed hajrájában mindkét oldalon kimaradtak a lehetőségek.

A magyarok szempontjából az Eb utolsó negyede egy Bátori-góllal indult, majd a görögök két emberelőnyt értékesítve csökkentették négygólosra a különbséget (11-7). Hárai remek centermunkája után visszaállt a különbség, majd Hosnyánszky bombája után már féltucat gólnyi volt a két csapat között (13-7). Az utolsó két percre Bisztritsányi Dávid állt a kapuba, aki tehetetlennek bizonyult Hrisztosz Afrudakisz hatalmas lövésével szemben, majd egy magyar kézen megpattanó labda járt túl az eszén (13-9). A fiatal kapus néhány pillanat múlva újabb peches gólt kapott, ezúttal a kapufáról a fejére, onnan pedig a hálóba pattant a labda, ez volt magyar szempontból az Eb utolsó jelenete.

- Tudtuk, hogy jó emberhátrányos védekezésre van szükségünk a görögök ellen, de ez csak másodlagos. A lényeg a szívekben van - mondta a mérkőzést közvetítő M4 Sport csatornán a magyarok szövetségi kapitánya, Benedek Tibor.

- Jobb az első helyért játszani, de nem vagyok elégedetlen - tette hozzá -, mert igazi csapattá váltunk, és ezt eredménnyel is bizonyítottuk. Ez erőt adhat, hogy kivívjuk az olimpiai szereplést.

VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG

FÉRFI TORNA
A 3. HELYÉRT
MAGYARORSZÁG–Görögország 13–10 (4–2, 4–2, 2–1, 3–5)

Az Európa-bajnokságot végül Szerbia válogatottja nyerte, miután a hazai rendezésű kontinensviadal belgrádi fináléjában 10-8-ra legyőzték a montenegrói csapatot. A szerbek Eindhoven (2012) és Budapest (2014) után sorozatban harmadszor diadalmaskodtak a kontinensviadalon, összességében a hetedik aranyérmüket gyűjtötték be.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.