– Az utóbbi három évben, amíg a többiek a klasszikus karácsonyi finomságokból lakmároztak, addig én sovány halat vacsoráztam, amit anyu készített – újságolja az Arnold Classics-viadalon is győztes Virág, akinek általában már ilyentájt el kell kezdenie a felkészülést a jövő évi versenyekre. Ez az év is sűrű volt, február óta több viadalon indult, köztük a májusi Eb-n, így nagyon várta már a decembert, hogy hazautazzon Békéscsabára, a családi fészekbe. Pláne, hogy 27-én ünnepli a 25. születésnapját, s a jeles napon a csokitortáról sem kell lemondania.
– Nem kell számolnom a kalóriákat, jöhet a sült kacsa, a töltött káposzta és a bejgli, majd a szülinapi torta – újságolja a politológus végzettségű, most éppen jogot hallgató sportoló. Az alkohol versenyidőszakban tilos, most szilveszterkor azonban párjával pezsgővel köszöntik az új évet.
Persze, mindez nem azt jelenti, hogy annyit eszik és iszik, hogy lefordul a kanapéról, csak megenged magának egy kis lazítást.
– A sok lemondásért, mint a finom fogások és a szórakozás, a polcomon sorakozó díjak kárpótolnak. Meg a tudat, hogy a szeretteim milyen büszkék rám – mondja Virág, aki ha ilyen maximalizmussal készül, elég sok trófeát begyűjt még pályafutása során.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.