Fury félénk az ágyban - tálalt ki a szerető

szerető
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 13. 12:30
A brutális testfelépítésű, 206 centis bokszolóról azt gondolnánk, a szex terén is igazi ösztönlény. Szeretője szerint azonban mi sem állhatna távolabb az igazságtól.
Bors

Tyson Fury neve egyetlen pillanat alatt beleégett még azoknak is az agyába, akik nem követik az ökölvívás eseményeit nap mint nap. Ez a pillanat az volt, amikor diadalmaskodott Vladimir Klicsko felett.

A bokszoló azonban egész más az ágyban, mint a ringben - árulta el a Sunnak a férfi egykori szeretője, a 25 éves Baillie Mansell. A pár egy Manchester-közeli településen, Sale-ben ismerkedett össze múlt szeptemberben. "Odajött hozzám, és Tysonként mutatkozott be. Tetszett neki, hogy nem tudtam, ki ő. Jó negyven percig beszélgettünk. Megkérdezte, szingli vagyok-e. Az voltam" - emlékezett vissza.

Afférjuk két hónapig húzta, majd Fury szakított, és visszament feleségéhez. Az egygyermekes anya Baillie bevallása szerint kapcsolatuk már öt hete tartott, amikor végre az ágyban kötöttek ki.

"Jobb harcos, mint szerető. Nagyon félénk volt, kevés önbizalommal. Azt hiszi jó, de eléggé átlagos." 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.