Nyilasi elintézte a Ferencvárost

labdarúgás
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 20. 09:15
A szezonban először kapott ki a Fradi hazai csapattól, az NB II-es Csákvár győzte le 4-3-ra. Nyilasi Tibor fia, Bálint intézte el a Fradit.
T. R.

A Magyar Kupa-nyolcaddöntő első meccsén a Fradi nyert 4-1-re. A visszavágón 3-1-re vezetett, amikor feltámadt a Csákvár, Molnár Tibor – az első csákvári gól szerzője – után Domján Attila is betalált, majd Nyilasi Bálint kétszer volt eredményes (egyik gólját végül Dilaver öngóljaként jegyzőkönyvezték). Thomas Doll, a Fradi edzője sportszerűen nyilatkozott, elmondta: ugyan a válogatott meccsek miatti pihenő nem volt jó hatással a csapatára, mégsem foghatja erre a vereséget.

– A labdarúgás futásból, küzdelemből és harcból áll, ezt ezen a mérkőzésen most a Csákvár mutatta be, így megérdemelten győzött – mondta.

A német trénerből egyébként nemcsak nyilatkozata miatt meríthet a Csákvár, a meccs után az öltözőben hagyott összeállítását magukhoz vették, ráírták a csákvári összeállítást is a végeredménnyel és a dátummal, s most ez motiválja az NB II-es csapatot az öltöző falán. Nyilasi, aki egykor maga is játszott a Fradiban – a most pályára lépettek közül Jova Leventével és Böde Dániellel egy csapatban –, ugyanúgy készült a meccsre, mint máskor, de nem tagadja, hogy a góloknál jobban vert a szíve.

– Nyilván egy ilyen nagy nevű csapat ellen gólt szerezni nagyobb dolog – mondta.

– Apu ki szokott jönni a hazai meccseimre, de most a tévében volt, persze telefonon gratulált. Célom, hogy egyszer újra az NB I-ben játszhassak, csak sajnos az elmúlt 3-4 évben sok balszerencsés sérülésem volt. Az, hogy újra a Fradiban szerepelhessek, távoli álom, de más csapatban talán megállnám a helyemet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.