Videoton: Ha nincs Pintér, jó Horváth Feri is

foci
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 07. 20:30
A Videoton tulajdonosa, Garancsi István elismerte: Pintér Attilát akarta edzőnek, de végül a B opcióra, Horváth Ferencre esett a választása.
(turcsik)

Lezárult az edzőkeringő Székesfehérváron, az idény végéig Horváth irányítja a szezont a vártnál jóval gyengébben kezdő, bajnoki címvédő Videotont.

A volt válogatott focista, aki az élvonalban korábban Kecskeméten, Pakson és Győrben – utóbbi állomásán Pintér Attila utódaként – edzősködött, azt vállalta, hogy az elkövetkező hét hónapban európai kupaindulást érő helyre navigálja a csapatot. Horváth a klub honlapjának elárulta, mindig vágyott rá, hogy a Videotonnál edzősködjön, hiszen kötődik a klubhoz, játékosként sok sikerélménye volt piros-kékben. Ez idáig mind szép és jó, csakhogy nem le­het könnyű azzal a tudattal dolgozni, hogy a Vidi tulajdonosa, Garancsi István elsősorban nem benne, hanem külföldi edzőben, másodsorban Pintérben gondolkodott, ráadásul a jövőt sem vele képzeli el.

– Továbbra is az a célunk, hogy olyan edző irányítsa a Vi­deotont, aki nemcsak hogy képes nemzetközi szinten is eredményesen szerepelni a csapattal, hanem komoly kapcsolatrendszerrel is rendelkezik, amellyel segíteni tudja a klub fejlődését – mondta el a vidi.hu-nak Garancsi, aki pontosan nem magyarázta meg, végül miért nem Pintérrel kötött szerződést. A Nemzeti Sport szerint az edző kinevezését a játékosok fúrták meg.

– Idény közben komoly külföldi szakembert nem tudtunk Fehérvárra hozni. A legközelebb ta­lán valóban Pintérrel álltunk a megállapodáshoz. Véleményem szerint ő alkalmas volt és készen állt a feladatra. Hogy ez végül nem jött össze, őszintén sajnálom.
A Vidi elnöke elismerte, a Horváthtal kötött konkrét időre szóló szerződés sok szempontból nem szerencsés.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.