Az olimpiai bajnok tornász gyerekek közül válogatja ki a tehetségeket a Soproni Torna Clubban, akikből később akár profi sportoló is válhat.
– Szilveszter eredményei, hozzáértése garancia arra, hogy Sopronban népszerűbbé váljon a tornasport – mondta Altorjai Sándor, a szövetség főtitkára. – Az utánpótlás színvonalas kiválasztása, képzése minden út eleje.
Magyar Zoltán, a Nemzet Sportolója, a szövetség elnöke a Borsnak elmondta: az a célja, hogy a vidéki tornászbázisokat erősítse.
– Ebbe a sorba illik Csollány feladatvállalása – tette hozzá Magyar. – A sportágunk halhatatlanjai közé nemrég beválasztott, tavaly OKJ-s képzésben edzői szakképesítést szerzett korábbi kiválóság pezsgést válthat ki Sopronban. Szerencsére a szövetség anyagilag áll olyan jól, hogy mi folyósítsuk a fizetését. Eleinte hat-nyolc tagú csoportot vezet, aztán majd szűkül a kör, hogy a munkavégzés még hatékonyabb legyen.
Csollány a Minden ami Sopronnak elmondta: a gyerkőcök kiválasztása, képzése mellett a mozogni vágyó felnőtteknek is vezet zenés, erősítő gimnasztikai foglalkozásokat. Csakúgy, mint tette azt korábban
külföldön.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.