Kabát nem tud megbocsátani csapattársának

megbocsátás
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 26. 09:15
Végre fellégezhettek az Újpest-drukkerek, amiért a csapat otthon legyőzte 2-0-ra a Vasast, ehelyett megint balhé van. A polgármester szerint sem lesz jó vége ennek.
Munkatársunktól

Tíz perccel a meccs vége előtt, amikor 0-0 volt az állás, Kabát Pétert felrúgták a 16-oson belül, amiért büntető járt. Kabát akarta elvégezni a 11-est, de csapattársa, Mbaye Diagne – akiről már Bors is írt, annak kapcsán, hogy a focista Mario Balotellinek képzelni magát – kivette a kezéből a labdát, értékesítette a büntetőt, majd nem sokra rá akciógólt is szerzett.

Ezt megelőzően azonban Kabát szóvá tette Diagne udvariatlanságát, összebalhéztak, a nézők kifütyülték a légióst. Kabát az nb1.hu-nak elmondta, hogy ha a pályán van, ő szokta rúgni a büntetőt, ezúttal Balogh Béla volt kijelölve a büntetőrúgásra, de csak azért, mert ő nem volt kezdő, ám így, hogy becserélték, visszaállt az eredeti sorrend. Csakhogy erről Diagne nem vett tudomást és áthágva a futballcsapatoknál szokásos rendet, önállósította magát, ami most jól sült el, de nem biztos, hogy máskor is így lesz.

Nebojsa Vignjevic vezetőedző próbálta elsimítani a feszültséget, kiemelte a gól jelentőségét és igyekezett nem foglalkozni Diagne amúgy nem túl okos megoldásával. Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere aggódott Vignjevic helyett:

„Nagy bajok vannak, koncepciótlan játék, rengeteg egyéni hiba és szemmel látható, vibráló feszültség, széthúzás a csapaton belül. Lépni kéne, mert rossz vége lesz” – írta Facebook-ol­dalán.

Kabát Péter bocsánatkérést vár Diagnétól, ha ezt nem teszi meg a légiós, akkor a jövőben nem fog vele szóba állni, ami persze nem segít az amúgy is kritikus helyzetben. Kabát arra hivatkozik, hogy nyolc éve futballozik a liláknál, játszott külföldön is: tudja, hogy a szabályokat mindenhol be kell tartani.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.