Alex Zanardi lábak nélkül is sorra dönti a csúcsokat

kerekesszék
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 16. 09:15
A korábbi F1-es pilóta, Alexander Zanardi újra bebizonyította, számára nincs lehetetlen.
cs

A Hawaii Ironmanen (3,86 km úszás, 180,2 km kerékpározás, 42,195 km futás) nemcsak első lett a parasportolók mezőnyében, de összetettben is a 167. helyen végzett a 2425 résztvevőből. Ráadásul hét teljes percet javított a tavalyi idején.

Pedig 2001-ben, a Lausitzringen elszenvedett súlyos balesete után az orvosok már azt is csodának tartották, hogy életben maradt. Miután ugyanis megpördült, Alex Tagliani 340 km/órás sebességgel telibe trafálta Cart-autóját, ami kettészakadt, Zanardinak pedig mindkét lábát amputálni kellett.

A kórházba szállításkor mindössze egy liter vér maradt a testében, és hétszer élesztették újra. Emberfeletti akaraterejének köszönhetően azonban kilenc hónappal később már a Túraautó Eb-n indult, ahol speciálisan átalakított kocsijával futamokat nyert. S azóta sincs megállás.

Kipróbálta még magát a túraautó-vb-n, a DTM-ben és a Blancpain Sprint Series-ben. Majd kerekesszékbe pattant, és két arany- és egy ezüstérmet szerzett a londoni paralimpián. Emellett megnyerte a New York-i, velencei és római maratont. Az Ironmannel tavaly próbálkozott először, s már akkori 19. helye (összetett: 272.) bravúrnak számított, ám nem nyugodott, amíg ebből is ki nem hozta a maximumot. 

Persze egy vérbeli pilóta számára mindig az a legnagyobb öröm, ha versenyautóba szállhat, amit a Nürburgringen, a DTM hétvégi zárófutamán tehet meg.

– Végre egy újabb lehetőség! Igaz, most csak a rajongók autóztatása lesz a feladatom a Race Taxival, de attól még egy igazi DTM-versenyautóba ülhetek. Úgy érzem magam, mint az a kisfiú, aki új játékot kap – lelkendezett a fáradhatatlan Zanardi.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.