500 millióba kerül a Hungaroring felújítása

Hungaroring
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 01. 10:30
Két hónapja még a Forma–1-es autók száguldoztak a mogyoródi pályán, most viszont a munkagépek vették birtokukba.
csb

A bokszutca már csak egy óriási törmelékhalmaz. A tervek szerint még a tél beállta előtt meglesz az újraaszfaltozás és a rázókövek cseréje, de legkésőbb tavaszra el kell készülnie, hiszen április 24-én már érkezik a túraautó-vb mezőnye.

– Nem lehetett tovább húzni a felújítást, hiszen folyamatosan kaptuk a megjegyzéseket az FIA-tól és a pilótáktól is – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki azt is elárulta, mivel még nem kaptak állami támogatást, saját erőből oldják meg.

– Hála az elmúlt három-négy év felelős gazdálkodásának és spórolásának, tudjuk finanszírozni. Ötszázmillióért vállalta a kivitelező, ami szerencsére kevesebb, mint amennyivel előzetesen kalkuláltunk.

Az is kiderült, jövőre valamennyi nagy világversenyt szeretnék ismét megrendezni Mo­gyoródon, még a burkolatgyilkos hírében álló kamion Eb-t is, mivel rendkívül népszerű. Sőt, tervben van a német túraautósok (DTM) visszatérése is a mogyoródi pályára.

S hogy mi a helyzet a felújítás második szakaszával, a lelátók, a főépület és a kiszolgálólétesítmények megújulásával?

– A tavasszal elkészített koncepcióterv továbbra is a nemzeti fejlesztési miniszter asztalán van. Nem késtünk el, és megértem, hogy most a költségvetésből más, sürgetőbb dolgokra fordítanak, mint például a migrációs válság kezelése. De remélem, jövőre rábólintanak, és akkor jöhet a második felvonás, ami után húsz-harminc évig megint nem kell majd a ringhez nyúlni. 

Egy kis matek

2300 köbméter aszfaltot használnak,
3970 méternyi szegélyt,
7500 darab vízelvezető szegélyt,
2400 darab rázókőelemet,
52 ezer négyzetmétert füvesítenek be,
1680 négyzetméteren festik le a burkolatot,
213 méter hosszan épül gumifal,
454 méteren szalagkorlát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.