Szilágyi Áron a kedvesével futotta le a félmaratont

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 13. 23:00
A 30. WizzAir Budapest Félmaraton futóversenyre megint érkeztek a világ minden tájáról indulók, a legtöbb külföldi Nagy-Britanniából, de akadt a mezőnyben új-zélandi, tunéziai, kirgizisztáni, hongkongi és bolíviai futó is. A hazaiak egyik leghíresebb delikvense a kardozó olimpiai bajnok Szilágyi Áron volt.
Dobor Dezső

– Tavaly kaptam kedvet, akkor a kardválogatott tagjaival a Bátor Tábor színeiben részt vettünk a jótékonysági váltóversenyen. Az idén viszont már a barátnőmmel együtt futottam le a teljes távot, a 21 kilométert. Életemben először! – nyilatkozta Áron.

Elárulta: barátnője kapacitálta a részvételre, Bea többszörös teljesítő, a vívó pedig szívesen mondott neki igent, arról nem is beszélve, hogy edzésnek sem volt utolsó számára ez a két óra.

– Kéz a kézben értünk a célba – folytatta Áron. – Az első métertől az utolsóig pozitív élmény marad a félmaraton. Rengetegen biztattak minket, ha kellett, még a futók egymást is támogatták.

A Rióban címvédésre készülő kardozó úgy véli, az élsportolóknak kötelességük a lehető legtöbb embert a sportolás, az egészséges életmód felé terelgetni. Mindemellett a futásával az UNICEF-et is támogatta.

– Amikor célba értem, olyan feldobódott voltam, hogy szívesen futottam volna tovább. Ígérhetem, nem ez volt az utolsó alkalom, amikor felbukkantam az indulók között. Ennek ellenére természetesen a vívásban szeretnék inkább jeleskedni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.