Röplabdás szépségkirálynő csalogat a döntőre - fotó

szépségkirálynő
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 10. 09:15
Csodásan szerepel női röplabda-válogatottunk az Európa Liga-sorozatban. A csapat szépséges centere, Dobi Edina szerint meg is nyeri a törökök elleni döntőt az együttes.
Sz. S.

Még sose került EL-döntőbe női röplabda-válogatottunk, ám mostani, negyedik rajtján megtette. Ma Érden, majd a vasárnapi izmíri visszavágón Törökország ellen lép pályára az aranyéremért.

– Hetvenöt százalék esélyt adok a végső diadalunkra – mondta Dobi, akit a teljes, hat válogatottat számláló mezőny legcsinosabb játékosának választottak meg a tornáról tudósító nemzetközi szaksajtó képviselői. – Az a vágyam, hogy az érdi első meccsre jöjjön el 1800 néző, segítsen bennünket a telt ház.

A liga szépségkirálynője gyomorpanasza és fájós jobb válla ellenére verhetőnek nevezte a magyaroknál magasabban jegyzett törököket, majd hozzátette, női röplabdasportunk tízéves tetszhalott állapotából most van éppen éledőben. A két esztendeje nálunk kapitánykodó, 56 éves belga Jan de Brandt tökéletesen ismeri a döntőbeli riválist, ugyanis dolgozott az ottani bajnokságban: a Fenerbahcéval a 2009–2010-es kiírásban szerzett BL-ezüstérmet is. Hét nyelven beszél, s elárulta, ha nálunk tartózkodik, az étteremben magyarul rendel.

– Nehéz nyelv az önöké, de megbirkózom vele – mondta a szakember.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.