Paksy Timi kajak helyett inkább babázik

baba
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 19. 19:00
Paksy Tímea is kárvallottja volt annak, hogy erős a magyar női kajak, ezért Ausztriában folytatta karrierjét. Azóta sok minden történt…
T. R.

Timi több évig élt és versenyzett Ausztriában, de aztán újabb lehetőségek adódtak az életében, és ő élt velük. Hiába volt idehaza sikeres, kilenc világbajnoki címet lapátolt össze, máshol jobban megbecsülték a munkáját.

Ausztriába, majd Dél-Afrikába vette az irányt, ahol edzősködött is, késôbb a tajvani válogatott mellett dolgozott, mígnem Kanadában kapott állást. Ott azonban csak két hónapig maradt, mert amikor kiderült, hogy babát vár, azonnal hazatelepült.

– A gyermekvárás és a baba körüli első hónapok, évek mindenképpen úgy jók, ha a család az ember körül van, én is ezt terveztem, ezért amikor megtudtam, bejelentettem a van­couveri klubomnak, hogy hiába szeretem a munkámat, hazajövök.

A 32 éves egykori világklasszis idén június 24-én adott életet első gyermekének, Bettinának, akivel nagy szerencséje van, rendesen alszik, eszik, nyugodt, ki­egyensúlyozott baba. Nem ő az egyetlen kajakosbébi, aki az utóbbi időben érkezett, Kovács Kati és Fazekas Kriszta is a közelmúltban szült. Ők visszatértek, Timi még nem döntött a jövőjéről.

– Most azt mondom, hogy nem kajakozom, de azt is megtanultam már: soha ne mondd, hogy soha. Az utóbbi években hagytam, hogy minden menjen a maga útján, egyik lehetőség hozta a másikat. Bedobtam az életrajzomat az éterbe és csak jöttek a megkeresések. Közgazdász- és edzői diplomám is van, valamint két nyelvvizsgám, nem vagyok elveszett ember. A sportpolitikában szívesen kamatoztatnám a tudásomat és a tapasztalatomat, de ha az élet mást dob, azt is elfogadom.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.