Eladja járgányát a július 28-i, szolnoki második vb-válogató előtt kokainozó Kucsera. Minthogy a drogozás miatt sok juttatásától máris megfosztották, meglehet, kissé megszorult a család, ezért kénytelen piacra dobni a metálfekete, automata sebváltós Range Rover Sport 2.7 TDV 6 HSE típusú, immobiliseres kocsiját.
Kucsi kedden megjelent a HUNADO fegyelmi bizottsága előtt, ahol kettô vagy négy évre vonták meg versenyzési engedélyét. Hogy a nemrégiben a nejével, az EHF-kupa győztes kézis, Tápai Szabinával megnyitott Exclusive fitneszvállalkozása mennyire megy, azt nem tudni, mindenesetre a kajakos szeptember
10-e óta 4 590 000 forintért árulja a terepjárót, amelyet huszonöt százalék megfizetése esetében nyomban el is lehet vinni. Jelentjük: a dízeles autó még nem lelt vásárlóra.
Attól azonban ne tartsunk, hogy a család négykerekű nélkül marad. A Fehérvár KC-t erősítő Szabina tegnap vette át a fehérvári Opel Bartától autóját. Szerettük volna megtudni az autókereskedéstől, hogy Szabina mellett kinek és milyen típusú kocsit adnak még át, visszahívásra azonban lapzártánkig hiába vártunk.
Egy, a városban élő kollégánktól tudjuk: az FKC két japán idegenlégiósa, Isitate Majuko és Tanabe Jukil kerékpárral karikázik lakása és a Köfém-csarnok között. Igaz, Szabina pedig a fővárosból jár tréningre és meccsekre…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.