Miután a Spanyol Labdarúgó Szövetség elnöki tisztére is pályázó Galan megtudta, hogy korábban a szír Al-Fotuwa csapatát irányította az a menekült, akit a magyar operatőr felrúgott a szerb-magyar határon, megkérte a Getafe marokkói játékosát, Mohamed Labrouzit, segítsen neki előkeríteni a férfit.
Megtalálták Münchenben, fölvették vele a kapcsolatot, s állást ajánlottak neki: dolgozzon a madridi klub utánpótlás-részlegénél. Algadab természetesen azonnal elfogadta az ajánlatot. A munkalehetőséggel hivatalos papírokhoz jut, új életet kezdhet, s kisfia álmát is megvalósíthatja: futballista akar lenni, mint az egyik bátyja. Galan segítsége ezzel nem ért véget, a menekült rendelkezésére bocsájt egy családi házat is, aminek rezsijét magára vállalta, de úgy hírlik, a támogatásból hamarosan kiveszi a részét a város önkormányzata is.
De Algadab élete nem lehet teljes, amíg felesége még egy törökországi táborban van. Galan ígéretet tett arra, hogy segít a nőt, és másik két gyermekét is Madridba költöztetni.
Spanyolországban 17 680 menekült befogadását vállalta. László Petra tette az Algadab-családot olyan élettel ajándékozza meg, amiről nem is álmodhattak, amikor útra útra keltek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.