Csalódtak Mervó Bencében a győriek

MTK
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 12. 11:30
Egyetlen fillér nevelési költséget se kap az ETO az U20-as vb-ezüstcipős Mervó Bence eladásából. A támadót az MTK adta el – ott nem is játszott.
T.

Hosszú nyári külföldi csapatkeresgélés után eldőlt, hogy az új-zélandi U20-as vb-n öt találatával ezüstcipős Mervó Bence a Sionban folytatja pályafutását.

A 20 éves csatár négy esztendőre írt alá a svájci klubhoz, ahol Vanczák Vilmos csapattársa lesz. Új csapatában csak jövő januártól léphet pályára, mert az átigazolási szezon lezárása után vették meg az MTK-tól, addig az ígéretek szerint a svájciak felépítik őt. Habár Mervónak spanyol megkeresései is voltak, korábbi súlyos sérülései miatt nem szerződtették.

Az MTK a győri focicsapat csődje után a nyáron ingyen szerezte meg Mervót, akit Domonyai László klubigazgató bevallása szerint annak ellenére is jó pénzért tudták értékesíteni, hogy kék-fehérben egyetlen percet sem játszott. A Bors megtudta, győri focicsapat jelenlegi működtetője, az ETO Futsal Club egyetlen fillér nevelési költségtérítést sem kap a futballista után.

– Sok sikert kívánunk Bencének, de reméljük, a lelkiismeretével el tud majd számolni – magyarázta Drucskó Zoltán elnök.

– A vb után a negyven fokos melegben Preszeller Tamás szakmai igazgató heteken keresztül külön foglalkozásokat tartott neki, aztán amikor szerződtetni szerettük volna, a me­ne­dzserei egy középkategóriás autó árának megfelelő összeget kínáltak nekünk arra az esetre, ha összejön a külföldi szerződtetése. Ebbe nem mentünk bele. A költségtérítést az Győri ETO csődje miatt az MLSZ kapja. Lehet, hogy az MTK jól járt, de gyanítom, legjobban a menedzserek zsebe dagad. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.