Sport

Újabb botrány: Kucsera Gábor is kokainozott

Bors

Létrehozva: 2015.08.05.

Kucsera Gábor megbukott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) tesztjén. Az eddig rendelkezésre álló információk szerint kokaint fogyaszthatott a korábbi világbajnok kajakos, aki az elmúlt években már nem ért el jelentős nemzetközi eredményt. A vétség, amit a versenyző sem tagad és a várható szankciók minden bizonnyal pályafutásának végét jelentik majd.

Dombvári Bence és Csipes Tamara tavaszi esete óta heti rendszerességgel, szúrópróbaszerűen végeztet teszteket a válogatott keretek tagjain a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ). Kucsera Gábor július 18-án, a szolnoki második válogató megnyerését követően adott mintát. A Magyar Antidopping Csoport (MACS) éppen a szövetség megrendelésére levett vizeletmintából mutatta ki, hogy a versenyző drogot fogyaszthatott, és erről értesítette az MKKSZ-t, valamint megkezdte a hivatalos eljárást – áll a szövetség frissen kiadott közleményében.

– Miután a versenyző elismeri, hogy hibázott, a válogatott kerettagságát azonnali hatállyal megszüntetjük – mondta Csabai Edvin, a szövetség szakmai igazgatója. – A Magyar Antidopping Csoport a felülvizsgálati eljárást követően értesíti majd az esetről a WADA-t és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetséget (ICF), így a vétkes sportoló több éves eltiltásra számíthat. Mélységesen elítéljük, amit a versenyző tett, aki ezzel a sportág becsületébe gázolt.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség az elmúlt hónapokban több millió forintot költött a versenyzők ellenőrzésére. A szövetség elnöke szerint az a cél, hogy a fiatalok tanuljanak a Kucsera Gáboréhoz hasonló negatív példákból is.

– Hosszú távon kifizetődik, ha folytatjuk a rendszeres ellenőrzéseket és sportágon belül az intenzív felvilágosító munkát is – mondta Baráth Etele, az MKKSZ elnöke. – Úgy tudom, hogy mi vagyunk az egyetlen olyan magyar sportági szövetség, amelyik ennyire nyíltan hirdetett harcot a drogok ellen. Idén tavasszal húztunk egy vonalat és zéró toleranciát hirdettünk, ezzel felvállalva azt, hogy adott esetben a saját versenyzőnket fogjuk megbuktatni. Nagyon sajnálom, hogy ez megtörtént, de hangsúlyozom,
mi komolyan gondoltuk, hogy rendet akarunk tenni.

Kucsera Gábor kajak egyesben 1000 méteren indult volna a két hét múlva kezdődő milánói világbajnokságon. Hogy ki állhat rajthoz helyette az év legfontosabb versenyén, az néhány napon belül dőlhet el. Az MKKSZ elnöke hozzátette, a gyorsasági válogatott várható eredményességét ez a csere nem fogja érdemben befolyásolni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195909_auto_resized.jpg
origo.hu

"Kopasz tojásfej" - saját focistája gúnyolta ki a Manchester United bukott edzőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715073911
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195881_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Európa a háború árnyékában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177125_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiderült, együtt van-e még a Házasság első látásra egyetlen házasságban maradt párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715073911
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195774_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a 8 legkülönlegesebb természeti jelenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715073911
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715073911
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715073911
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk