Gálfi Dalma Amerikában lehet világelső

Amerika
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 21. 10:15
Első felnőtt országos bajnoki címét nyerte Gálfi Dalma, aki néhány hete még a juniorok között gyôzött Wimb­­ledonban Stollár Fanny oldalán.
Bors

A két címet egy világ választja el egymástól, de Dalma azért nagyon boldogan vette át a hazai győzelemért járó trófeát, és az érte járó pénzt. Igaz, ebből aligha fog meggazdagodni a 17 éves sportoló, de azért szép gesztus, hogy idén 4,5 millió forintot osztottak szét a helyezettek között. S legalább feledtette, hogy – az állítólagos fegyelmezetlensége miatt – nem indulhatott a korosztályos csapat Eb-n.

– Dalma nem könnyen, de túltette magát a történteken – mondta Gálfi Tamás, az ifjú tehetség édesapja. – A szövetség nagyon rosszul tálalta a sajtó felé az esetet, nem csoda, hogy sokan már fergeteges bulikba vizionálták a gyerekeket, pedig csak apróbb vétségről volt szó. Talán ez viselte meg a leginkább őket. De már mindkét fél lezárta az ügyet.

Mindenesetre a felnőtt ob-cím is gyógyírt jelenthet, főleg, mert az ifjú tehetség számára értékes a trófea, hiszen első ízben nyert aranyérmet. Néhány nap múlva azonban már külföldön kell bizonyítania. Előbb Londonban, majd New Yorkban, a US Openen, a juniorok között.

– Azt hiszem, egy elődöntőnek is nagyon örülnénk – folytatta Tamás –, mert akkor valószínűleg továbbra is őrizné a korosztályos világranglistán elfoglalt második helyét. S ha a fináléig jutna – szerencsés esetben – akár világelsővé válhatna! 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.