A 25 éves Jules Bianchi a 33. áldozata a autósport királykategóriájának, a Forma–1-nek. A fiatal francia pilóta kilenc hónappal a Japán Nagydíjon elszenvedett balesete után – a pálya mellett álló darus kocsi alá csúszott be, súlyos agysérülést szenvedve – adta föl a harcot.
A családja eleinte bízott a csodában, hogy felépülhet, ám az utóbbi időben már kezdték elveszíteni a hitüket. Édesapja, Philippe néhány napja rendkívül elkeseredetten beszélt: „Idegőrlő ez a várakozás. Néha úgy érezzük, talán könnyebb lett volna feldolgozni, ha ott, a baleset helyszínén meghal. Rohamosan telik az idő, és semmi javulás nem tapasztalható. Tudom, hogy a fiam nem akarna élete végéig vegetálni.”
Arról egyelőre nincs hír, hogy Bianchi szervezete nem bírta tovább, vagy szerettei kérésére kapcsolták le végül a gépekről.
– Nem épülhetett volna fel Bianchi – mondta az M1-en Szakács Zoltán, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának ideggyógyásza, aki azt is megmagyarázta, mit jelent valójában a diffúz axonális sérülés.
– Az agykéregből lefutó idegszálak károsodtak, megszűnt az összeköttetés az agykéreg és az agytörzsben lévő alsóbbrendű központok között. Tulajdonképpen tudattalanná vált, megszűntek a gondolatai és az érzései.
Bianchi halála a gyász mellett egy csapásra újra a F1 biztonságára irányította a figyelmet.
„Időnként brutális emlékeztetőt kapunk arról, mennyire veszélyes még mindig a Forma–1-es versenyzés. A jelentős előrelépések ellenére is mi, a pilóták, azzal tartozunk Jules-nek, valamint a családjának és a barátainak, hogy sosem engedünk a biztonság fejlesztéséből” – tett ígéretet a versenyzők érdekvédelmi szervezete, a GDPA.
A francia L’Equipe címû lap egyébként úgy értesült, hogy Bianchit már holnap eltemetik szülővárosában, Nizzában, a Saint-Reparante katedrálisban délelőtt megtartott gyászmise után.
Jules Bianchi tragédiája kapcsán ismét előkerült Michael Schumacher rehabilitációja, akiről hosszú ideje nem hallani új hírt. A síbalesetben súlyos fejsérülést szenvedett hétszeres világbajnok esete azonban eltér a fiatal franciáétól, hiszen míg Bianchi egész agyát érte károsodás, addig a legendánál ez – legalábbis a hírek szerint – részleges. Ami ugyanakkor a mozgásában, vagy akár a személyiségében is okozhat maradandó változást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.