Ha véget ér a Fidesz-uralom, sorcsere jöhet minden fontos sporttisztségben is. Hogy milyen képet fest majd akkor a hazai sportélet, azt jól példázhatja a Dunakeszi futsalcsapata.
A Dunakeszi futsalcsapatának tündérmeséje négy évvel ezelőtt kezdődött. Szijjártó Péter helyi lakos egy kispályás nagy csapatot álmodott. Teremfocizása magával ragadott olyan ismert játékosokat, mint a nagypályás válogatott Horváth Ferenc, Lőw Zsolt vagy Vincze Ottó. A klubház előtt egymást taposták a szponzorok, komoly pénzeket adott Szijjártóék focizgatására a Közgép, a Nokia, a Teva, a Porsche Hungária és a Valton. Hogy pontosan mennyit, az üzleti titok volt, de az NB II-es együttes működési költsége, visszafogott kalkulációk szerint is meghaladta a 100 millió forintot. Nem sokkal több pénzből gazdálkodott az első és a másodosztály többi csapata összesen...
Leigazolták a sportág Mourinhójának számító trénert, Tomas Rivera Amorost, a lelátón egyre többen foglaltak helyet, a támogatók pedig olyan frappáns indokokkal adtak pénz, minthogy: „a futsal a futballnál gyorsabb, kreatívabb játék”, „a Dunakeszinek tényleges reklámértéke van, körülötte nagy a médiaérdeklődés”, „távlatilag ők hordozzák a legtöbb lehetőséget a sportágban”.
Távlatilag ma ott tartunk, hogy Dunakeszin megszűnt a futsal. Szijjártó külügyi államtitkárból miniszter lett, csapattársait leigazolta a minisztériumba, a tündérmese véget ért.
Mik a tanulságok?
– A történet valóban sejtetni engedi, mi vár a magyar sportra, ha változás történik – mondta a Borsnak Szabados Gábor sportközgazdász. – És ehhez nem is kormányváltásra kell gondolni. Elég volna, ha megszüntetnék a TAO-támogatást, amit ugyebár átmeneti jelleggel, a feltőkésítés indokával vezettek be.
Szabados szerint a magyar sport most kiélvezi a javakat, ám a kivételesen magas állami dotáció nem tartható fenn örökké. A sportban továbbra sem ment végbe a rendszerváltás, a legtöbb szereplő az állam emlőin élősködik.
– Azt szoktam mondani: ahelyett, hogy a horgásznak megtanítanák, miként kell halat fogni, a halakat a lába elé hordják. Senki nincs rákényszerítve a piaci szabályok szerinti működésre, és sajnos a politikai döntéshozók is csak adnak, cserébe nem várnak semmit. Nincsenek kritériumok, olyasmire gondolok, minthogy a labdarúgócsapatok csak akkor kapnának egy forint támogatást, ha egy forinttal sikeresen megnövelték a jegybevételeiket. Ha nem változik a szemlélet, továbbra is az államnak kell majd működtetnie a komplett magyar sportot, holott ez a kapitalista világban már sehol nem így működik.
