Hiányolják a rajongók Takácsot és Lipcseit

televízió
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 21. 10:15
Máris hiányoznak a magyar futballkedvelőknek a Sport tévé megszokott NB I-es futballműsorai. 
(turcsik)

Hihetetlen hercehurca végén, az utolsó pillanatokban dőlt csak el, hogy a csatorna nem közvetíthet NB I-es futballt az előttünk álló idényben. A jogok a köztévéhez kerültek, amelynek új sportcsatornája, az M4 Sport kisebb bakival – a Haladás–FTC bajnoki közvetítése a második félidőben megszakadt, igaz, a hibát a Telekom áramellátási gondjai okozták – teljesítette az 1. forduló jelentette kihívást, ám a körítést még szokni kell. A Sport tévé közkedvelt gólösszefoglaló műsorának, a Harmadik félidőnek a show jellegét és két csinos műsorvezetőnőjét, Lipcsei Bettát és Takács Ritát egyenesen visszasírják a tévénézők. Legalábbis a TrollFoci Facebook-bejegyzésére érkezett lájkokból erre lehet következtetni.

– Furcsa volt az elmúlt hétvége, már megszoktam, hogy vasárnaponként a stúdióban vagyok, és nem otthon nézem a meccsek összefoglalóját – árulta el Lipcsei, akinek egyébiránt tetszett az új műsor. – Nagyon szeretem a magyar focit, és ha tehetem, a jövőben is kijárok majd a meccsekre. Egyelőre nem tudom, kapok-e szerepet a Sport tévében, és ha igen, milyet, mert én külsősként dolgoztam a csatornánál. Szerencsére több lábon állok, saját vállalkozásom is van. Egy biztos, szeretnék a futball közelében maradni.

Takács nemcsak a gólösszefoglalókban szerepelt, hanem a pálya szélén interjúkat is készített, műsort is vezetett, neki biztosan lesz szerepe a jövőben is a csatornánál.

– Nagyon örülök, hogy a nézők négy és fél év alatt megszerették a mûsort, és minket is megkedveltek. Jó érzés, hogy hiányolnak, de még biztosan látnak majd a képernyőn – mondta a tévés. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.