Filkort ma is kirázza a hideg, ha a Milanra gondol

Filkor Attila
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 16. 10:30
Tíz olaszországi év után jobbnak látta hazatérni Filkor Attila, aki kalandos pályafutása során megfordult az Interben és a Milanban is, most pedig Újpesten a magyar közönségnek bizonyítana.
K. B.

– Úgy érzem, az olaszországi időszak segített felnőni. Fantasztikus volt belelátni abba a világba, amiről gyerekként álmodtam. Most is kiráz a hideg, ha a Milanra gondolok. Egy nagy család, amelynek minden nyáron egy hónapig tagja lehettem. Az ember ott igazi játékosnak érzi magát – emlékezett vissza Attila, akinek bár lejárt a szerződése Milánóban, maradhatott volna Olaszországban, de nem kért belőle, inkább hazajött.

Itthon pedig az Újpest kínálta neki a legjobb feltételeket.

– Később csatlakoztam a csapathoz, ezért még utol kell érnem magam. Jelenleg csak a következő mérkőzéssel, és az előttem álló szezonnal foglalkozom – utalt a középpályás arra, nem tervez előbbre, pedig a liláknál csupán egyéves kontraktust kötöttek vele. A nemzeti csapatba viszont szívesen visszatérne a 27 éves játékos.

– Most jó formában van a válogatott, így még nehezebb dolga van annak, aki be akar kerülni a keretbe. Szívesen visszatérnék, de ehhez először Újpesten kell jól játszanom – mondta Attila.

Rengeteg jó embert ismert meg Olaszországban, sok barátot szerzett, akik nagyon hiányoznak neki.

– Illetve a miénktôl teljesen eltérô életvitel is – tette hozzá Attila, aki már alig várja, hogy győzelemmel kezdjen a Paks elleni bajnokin. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.