A szurkolók üldözése miatt esett ki a Fradi?

Bosznia és Hercegovina
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 24. 16:30
Kétszázötven, jeggyel rendelkező fradistát nem engedtek be a stadionba az FTC kérésére. A csapat kiesett az EL-ből, politikusok vitáznak.
(turcsik)

Forrnak az indulatok a Ferencváros gyors Európa Liga-kiesése kapcsán. A vezetők azt hangoztatták, hogy a csoportkör elérése a cél, erre már a második selejtezőkörben, egy jóval kisebb költségvetésű bosnyák klub, a Zeljeznicar 3-0-s összesítéssel megálljt parancsolt a magyar klubnak. A búcsúban nagy szerepet játszhatott, hogy a klubvezetés háborúban áll saját szurkolóival. A Fradi kemény mag a szarajevói kupameccsen sem támogathatta a csapatot, pedig kétszázötven jeggyel rendelkező szurkoló útra kelt Boszniába, de a meccsre nem mehettek be. Úgy hírlik, hogy az UEFA küldöttje az FTC kérésére hivatkozva megtiltotta a magyar ultrák stadionba történő bejutását.

A történet azért is tanulságos, mert az EL-ben érdekelt másik magyar csapat, a Debrecen fiatal csatára, Balogh Norbert a Skonto Riga 9-2-es legyőzését követően éppen arról beszélt, hogy a történelmi sikerükben óriási szerepet játszott ultráik visszatérése a lelátókra.

Üzengetés a Facebookon

A Fradi belháborúján két fideszes politikus is hajba kapott a Facebookon. Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere szerint „Az a csapat, mely harcol a szurkolói ellen, aki a több száz kilométerre elutazó támogatóit kitiltja, hazazavarja: NEM NYERHET!”

Az FTC minden egyes NB1-es vereségének örülök. Szívből! Ha a Magyar Kupában kikapnak nevetek. Hangosan. Amikor mi verjük...

Posted by Wintermantel Zsolt on Thursday, July 23, 2015

 

Deutsch Tamás, az MTK elnöke erre durván beleszállt kollégájába: „És bizony akad szegény, szerencsétlen, uborkafára felkapaszkodott idióta, akinek a futball szépségéről fogalma sincs, aki azt sem tudja, eszik vagy isszák a sportszerűséget. Aki büszkén azt gondolja, ha bunkóbb a legbunkóbb futballhuligánnál, akkor jófej klubelnök. Pedig csak egy szánalmas lájkkurva. Igazi, tőről metszett lila majom. Aki NEM NYERHET!”

Kubatov Gábor, az FTC fideszes elnöke egyelőre nem reagált a kiesésre.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.