Nincs még ajánlat Dibuszért és Dzsudzsákért

futball
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 17. 10:15
Fantasztikus lenne, ha a Herthának nem csak azért drukkolhatnánk, mert Dárdai Pál az edzője, hanem mert magyar focisták is erősítik.
(t)

Magyaros csapat lesz a Hertha? Egyre-másra érkeznek a hírek, hogy a német élvonalbeli csapat vezetőedzője, Dárdai Pál honfitársaival venné körbe magát. A korábbi válogatott Petry Zsolt kapusedzőnek szinte biztosan érkezik, a csapatot pedig két jelenlegi válogatott játékossal, Dibusz Dénessel és Dzsudzsák Balázzsal erősítené meg. A Bors utánajárt, hogy áll a három kiszemelt helyzete.

Nos, a Dinamo Moszkva szélsője, Dzsudzsák a sportnapilapnak elárulta, szívesen igazolna a Herthába, hiszen remekül kijön a szövetségi kapitány Dárdaival, ráadásul vonzó számára a Bundesliga. Ugyan megjelent, hogy a Hertha ajánlatot tett már érte, ez még várat magára.

– Mindkét fél kinyilvánította, el tudnák képzelni a közös jövőt, de ezen kívül konkrét lépés nem történt. Balázzsal, illetve a klubjával július 1-jétől lehet majd tárgyalni, hiszen hivatalosan onnantól számítva lesz már csak hat hónap hátra a moszkvai szerződéséből – árulta el Vörösbaranyi József a Borsnak.

Dzsudzsák leigazolása az anyagiakon is múlhat, márpedig erősen kérdéses, hogy az idény végén egyik jelentős támogatóját elveszítő Hertha szívesen kiköhögne-e cirka tízmil­lió eurót (3,1 milliárd forintot) a szélsőért.

Dibusz esetében is inkább csak „vonzódásról”, mint „komoly kapcsolatról” van szó.

– Dénesnek egy évig még él a szerződése a Fradival, jól érzi magát, teljes odaadással készül. A Herthától ajánlat nem érkezett, de nincs kizárva, hogy nem is fog – magyarázta a kapus menedzsere, Schultz Levente.

A Kicker szerint fontos tényező, hogy a két játékos posztjáról távozzanak focisták, és erre esély is mutatkozik. Mi több, a Dinamót kizárhatják a nemzetközi kupákból, ami szintén megkönnyítené Dzsudzsák átigazolását. Petry más kategória, neki már csak az aláírása hiányzik a berlini szerződéséről.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.