Háttéralku miatt lépett le Gömöri

Magyar Paralimpiai Bizottság
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 17. 12:15
Gömöri Zsolt megtette az egyetlen lépést, amit még megtehetett: leköszönt MPB-elnöki posztjáról. A parák ügye ezzel még nem oldódik meg.
Bors

Meglepő, de végtére is érthető lépésre szánta el magát a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. Gömöri, miután fegyverszünetet kötött a paralimpiai sportolókkal, arra apellált, hogy a péntekre kiírt rendkívüli közgyűlésig hivatalában marad, aztán, ha ott a tagok továbbra is bizalmukról biztosítják, folytatja a munkát, ha már a népharag az elmúlt hónapban nem tudta elrepíteni pozíciójából.

Értesüléseink szerint több oka van hirtelen távozásának. Egyfelől most fogyott el körülötte végérvényesen a levegő. Alelnöke, Deutsch Tamás egészen eddig erős bástyája volt – és egyébként is az ő ötlete volt, hogy a szövetség végtörlesztéssel rendezze négy MPB-alkalmazott devizahitelét, ami a botránysorozatot kirobbantotta. Ám a háttérben a fideszes politikusok számára is mind kényelmetlenebbé vált az elnök személye.

Másfelől a mostani lépésével lehetőség nyílik arra, hogy az elnökség – szóval Deutsch is – a helyén maradjon, ami már csak a napi ügyek szempontjából is elengedhetetlen. Egy évvel vagyunk Rió előtt, az idén két hazai világverseny megrendezését kell az MPB-nek levezényelnie, márpedig az új apparátus felállásáig minden program bizonytalanná válna.

Gömöri írásban jelentette be lemondását, nyilatkozni nem óhajtott. Megtette helyette Szabó László, a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének elnöke, igaz, részletek közlésétől szintúgy elzárkózott. Kijelentette, maga nem kíván PMB-elnök lenni. Jelen állás szerint vagy Deutsch lehet az utód, vagy Koller Sándor, aki a Wildboars Kerekesszékes Rögbi Egyesület elnöke.

Mindezek után a pénteki közgyűlésen csak felügyelőbizottságot választ a paralimpiai tagság, egyszersmind eldönti, mikor legyen a tisztújító közgyűlés. Gömöri távozott, de a gondok továbbra is itt maradtak.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.