Eb-selejtező: balhéra készülnek a románok

Románia
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 24. 21:15
Több mint két hónap van a magyar–­ román Eb-selejtezőig, de a vendégek máris provokálnak: magyargyűlölő pólókat árulnak a neten.
Bors

Amíg világ a világ, nem ér véget a román– magyar gyűlölködés. A két ország szeptember 4-i, nagy téttel bíró Eb-selejtezője előtt szomszédunk egyik ultracsoportja máris szítja a tüzet.

A Pyro Sud-Est nevű szurkolói közösség gyomorforgató képekkel ellátott pólók árusításába kezdett a Facebookon.

A provokatív, 55 lejért (3600 Ft) kapható ruhaneműk elülső oldalára a trianoni békeszerződés, egyben a magyarok lakta Erdély Romániához csatolásának történelmi időpontját nyomtatták, a hátoldalán pedig a magyar zászló megbecstelenítése látható.

„Rohadt szemét senkiházi férgek. Fogunk mi még Bukaresten menetelni!” – írta valaki, ám az MLSZ épp arra hívja fel a figyelmet, hogy nem szabad felülni a provokációnak.

– Értesültünk a felháborító pólókról, elítélendőnek tartjuk, és mindent megteszünk, hogy azok, akik bármilyen provokatív ruhaneműt viselnek, ne juthassanak be a Groupama Arénába – nyilatkozta a Borsnak Sipos Jenő sajtószóvivő. – Ez nem szimplán feladatunk, hanem kötelességünk. Az UEFA tilt mindent, ami uszításra, gyűlöletkeltésre alkalmas.

Két éve egy román sportlap a súlylökő Nicoleta Grasuval megtapostatta Görbicz Anita mezét a győri kézisek bukaresti Bajnokok Ligája-meccse előtt. A felháborodás után a Pro Sport elnézést kért. Az MLSZ reméli, hogy ez a mostani kezdeményezés csak néhány elvetemült magánakciója. Már csak azért is, mert a 2013 tavaszán a Puskás Ferenc Sta­dionban rendezett magyar– román (2-2) vb-selejtező már zárt kapus volt, s egy esetleges Üllői úti balhé esetén a magyar válogatottat zárt kapus büntetéssel, vagy visszaesőként akár pontlevonással is sújthatják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.