Burcsa: A klub ellen dolgozott Carrillo!

foci
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 05. 09:15
Burcsa Győző, a Videoton sportigazgatója szerint Joan Carrillónak azért kellett távoznia, mert a klub helyett a játékosügynökök érdekeit nézte.
(turcsik)

Habár már régóta a levegőben lógott – s a Bors elsőként számolt be róla –, hogy szakmai nézeteltérések miatt az idény végén távozik a Video­tontól Carrillo, sok szurkoló dühösen vette tudomásul a vezetőség döntését.

A spanyol szakemberrel sokan szimpatizáltak, és az elért eredményei – a bajnoki cím mellett Magyar Kupa-döntős szereplés – őt igazolták. Csakhogy amint mi is beszámoltunk róla, Burcsa Győző sportigazgatóval a tavasz folyamán durván megromlott a viszonyuk, elsősorban azért, mert a vezető által télen leigazolt légiósokat az edző háttérbe szorította. 

– Sajnos Joan Carrillo többszöri iránymutatás ellenére is figyelmen kívül hagyta a klub hosszú távú stratégiai érdekeit, ezzel szakmai, erkölcsi és anyagi kárt is okozott. A céligazolások beépítésének, a konkurenciaharcnak az elmaradása miatt például sokat gyengült a pozíciónk a lejáró félben lévő szerződéssel rendelkező játékosok ügynökeivel folytatott tárgyalások során – sorolta a spanyol bűneit Burcsa a klub hivatalos honlapján.

A sportvezető ezzel arra utalt volna, hogy Carrillo az ügynökök érdeke szerint állította össze csapatát. Burcsa kommünikéjéből az is kiderült, hogy a Vi­deoton megpróbálja visszaszorítani az egyik ügynök befolyását, akit ugyan nem nevezett meg, de egyértelműen Filipovics Vladanra célozhatott.

A szerb-magyar szakember játékosai közül Sándor György és Nikolics Nemanja már távozott, és Juhász Roland sem biztos, hogy marad.

Ami a jövőt illeti, szinte biztos, hogy Carrillót a francia Bernard Casoni váltja a kispadon, aki klubközeli források szerint szenegáli légiósokkal erősítené meg a csapatot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.