Chuck Blazer, a FIFA egykori amerikai vb-tagja egy New York-i kórházban – ahol rákbetegségével kezelik – beismerte: részese volt az 1998-as franciaországi és 2010-es dél-afrikai vb-színhelyről döntő szavazást övező korrupciónak. 1992-ben és 2004-ben is zsebbe kapott pénzt. Az FBI jelezte: havi hatezer dollárért (1,7 millió Ft) lakást bérelt macskáinak(!) a New-York-i Trump Towerben.
– A két vb-finálé odaítélése előtt pénzt vettem fel, 2004-ben például egy társammal együtt összesen tízmillió dollárt (2,83 milliárd forint) kaptunk – mondta Blazer, aki a pár nappal ezelőtti zürichi letartóztatáshullám előidézője. Ő vallott az FBI-nak, ezért került előzetesbe 14 FIFA-tisztségviselő és számos sportmarketing-szervezet főnöke. A dél-afrikai rendőr-dandártábornok, Hangwani Mulaudzi rögvest elrendelte a nyomozást.
Ráadásul Jack Warner is színre lépett.
– Valamennyi adat a kezemben van, bebizonyítom: éveken keresztül miféle visszásságok jellemezték a FIFA működését – mondta az egykori FIFA-alelnök Warner. A trinidadi férfit azzal vádolják, hogy alelnökként 150 millió dollárt (42,5 milliárd Ft) vágott zsebre. Warner azt ígéri, a halál sem akadályozza meg a leleplező lavina beindításában.
További magas rangú FIFA-vezető nem dobta be a törölközőt, Jérome Valcke főtitkár is marad. Ő az, aki hónapokkal ezelőtti e-mailjében jelezte: a 2022-es katari vb-szervezők megvették a jogot. Míg a Reuters szerint az FBI-nak bizonyítéka van arra, hogy a 2018-as vb-házigazda Oroszország százmillió dollárt (28,3 milliárd Ft) fizetett ugyanezért. Ezt Alekszandr Szorokin, a szervezőbizottság elnöke kapásból cáfolta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.