Egressy Zoltán mindent összegyűjtött, ami Törőre emlékezteti, mez, szőttes, fotók, de már akkor sejtette, hogy a focista nem futja majd be a hozzá méltó karriert.
Egressy Zoltánnak korábban két drámája is a sport világából merített, a Sóska, sült krumpli hősei futballbírók, míg a 4x100-é négy futónő. Legújabb regényének, a Lila csík, fehér csíknak pedig gyerekkori bálványát, Törőcsik Andrást tette meg hősévé.
– Kilencévesen kezdtem rajongani Törőcsikért. Gyűjtöttem róla minden megjelent cikket, meccstudósítást, fotót – meséli Egressy.
– De hamar felismertem, hogy valahogy benne van a folyamatos kudarc lehetősége, és nem biztos, hogy befutja azt a pályát, amire hivatott.
Esze ágában sem volt könyvet írni a focistáról, és rajta keresztül a saját gyermekkoráról, a kiadója kapacitálta. S végül győzött a múltidézés.
– Az első fájdalmas élmény az volt, amikor 1978-ban az argentínai labdarúgó-vb-n a házigazdákkal vívott nyitó meccsen kiállították. Már ahogy leszegett fejjel ballagott le a pályáról, arról lehetne írni egy regényt. Az őt ért igazságtalanság, és az utána rázúduló népharag mintha az egész későbbi életét szimbolizálta volna.
S hogy találkozott-e az író és főszereplője?
– Gyerekként elég volt nekem a csodálat, pedig annak a háznak az aljában volt Törőcsik egyik kedvenc kocsmája, ahol laktam, így néha összefutottunk. Aztán mégis úgy alakult, hogy beszéltünk, körülbelül öt éve leült mellém egy presszóban, de csak lényegtelen dolgok kerültek szóba.
Az elkészült regényről viszont értesült Törő, hiszen a nővérén keresztül küldött neki egy példányt.
– Örülnék, ha elolvasná, de arra is kíváncsi vagyok, mit mond azoknak a könyvem, akik a koruknál fogva már nem láthatták őt a pályán. Mivel mindenkinek megvan a maga gyerekkori Törőcsikje, talán könnyen behelyettesíthető – teszi hozzá.
Egressy ma már ritkán jár ki meccsre, inkább a Barcelonát nézi a tévében, s elsősorban Neymarnak szurkol, mert az ő cselei egykori kedvencére emlékeztetik.
