Mikler Roland: Most kell nyerni!

Mikler Roland
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 30. 09:15
Mikler Roland szerint élete egyik legjobb döntését hozta, amikor Szegedről Veszprémbe igazolt. Hiszen karnyújtásnyira van a BL-trófea.
Bors

Igaz, ehhez még két nagyon nagy lépést kell tenni. Elsőként ma, a férfi kézilabda Final Four elődöntőjében le kel- lene győzni a majd’ húszezres publikum biztatását élvező, német Kiel csapatát. Tavaly is ellenük kezdtünk – sikertelenül. Mellesleg a jegyek csaknem kétharmada már tavaly gazdára talált, ami azt jelzi, hogy a hazai szurkolók többsége bízott abban, hogy német csapat is bejut az első négy közé.

– Most vagy soha! Jövőre talán még jobban megerősödnek a riválisok, szóval meg kell ragadni a lehetőséget – mondta Mikler Roland, aki a minap írta alá 2019-ig meghosszabbított veszprémi szerződését. – Idén csak két meccset vesztettünk, joggal bízhatunk a jó folytatásban.

– Nem hittem, hogy az elődöntőben újra találkozunk a Kiellel, ahol négy évig játszottam – mondta a BL-gólirályi címre is esélyes veszprémi Momir Ilics.

– Úgy érzem, nagy dolgok történhetnek velünk Kölnben. Mellesleg a Kiel a repülőgépe meghibásodása miatt két órát késett, míg a lengyel Kielce két játékosa és edzőjük, a magyar válogatottat is irányító Talant Dujsebajev csomagjai elvesztek.

A négyes döntők bevezetése óta egyébként a németeknek kedvezett a hazai pálya, hiszen a Kiel (2), a Hamburg és a Flensburg mellett csak a spanyol Barcelona tudott nyerni.

A 3. és az 1. helyért vívott meccsekre vasárnap 15.15-kor, illetve 18 órakor (DigiSport1) kerül sor.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.