Elképesztő: 240 lőtt és csak 12 kapott gól

U19
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 22. 11:15
Egyetlen magyar csapat sem tudott még korábban felmutatni +228-as gólkülönbséget, a Tokaj U19-es csapatának sikerült a bravúr.
K. B.

Borsod-Abaúj- Zemplén megyében kirobbanó formában futballozik a Tokaj U19-es csapata, amely 25 mérkőzést követően százszázalékos. Nemcsak vezetik a bajnokságot, hanem messze a legtöbb találatot is ők szerezték, szám szerint 240-et, s mindössze 12 gólt kaptak. Legnagyobb győzelmük eddig 24-0 volt, de győztek már 22, 20 és 16 góllal is.

– Nyolc éve a romokból kezdett építkezni a csapat, és most ott tartunk, hogy országos rekordot állítottunk fel lőtt gólok tekintetében. A fiatalok számára vonzó, hogy nálunk cipőket, melegítőket, sporttáskákat kapnak és támogatjuk a sportolásukat. Az ifi játékosok öt-hat éve játszanak együtt és a jövőben a felnőtt csapatot is ők alkothatják majd – mesélte a Borsnak Juhász Zsolt, a Tokaj edzője.

– A srácok nagyon lelkesek, és mindig ott vannak edzéseken, ahol velünk, a felnőtt csapattal készülnek a soron következő meccsükre – mondta Cseh Adrián, aki sokat segít a fiataloknak.

Egyébként az U19-es góllövőlista első három helyezettje is a klub színeiben futballozik, Korpás Kristóf 62 gólos, őt jócskán lemaradva követi Novák Tibor (34) és Halász Péter (32).

– Ez az egyéni csúcsom, sosem lőttem még ennyit. Másfél éve érkeztem a csapathoz, és nagyon jól érzem itt magam. Bár volt megkeresésem, eszemben sincs távozni – mesélte Kristóf, a csapat gólzsákja.

Hihetetlen, de ezek a döbbenetes mutatók sem elegendőek, hogy már most bajnoknak mondhassa magát a csapat, három fordulóval a vége előtt Pácin együttese 6 ponttal követi a listavezetőt.

Kitekintő

BUNDESLIGA-REKORDOK
Legtöbb lőtt gól: 101 (Bayern München, 1971/1972)
Legkevesebb kapott gól: 18 (Bayern München, 2012/2013)
Legjobb gólkülönbség: +80 (Bayern München, 2012/2013)
PREMIER LEAGUE-REKORDOK
Legtöbb lőtt gól: 97 (Manchester United, 1999/2000)
Legkevesebb kapott gól 15 (Chelsea, 2004/2005)
Legjobb gólkülönbség: +58 (Manchester United, 2007/2008)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.