Csak a busztól retteg a gödöllői Szupernagyi

maraton
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 18. 12:15
A 20. Coca-Cola Test­ébresztő Női Futógála – amelyre 9300 nő nevezett – rangidőse a 80-at a tavasszal betöltő Sztarenszky Tiborné, Marika néni volt, aki a leghosszabb távon, 10 kilométeren indult.
(dobor)

– Márciusban a római maraton teljesítésével ünnepeltem a szülinapomat. Remek érzés volt a fiammal együtt indulni. A Margitszigeten készültem, mínusz tíz fokban is ott köröztem, mert eredmény csak úgy lesz, ha teszek érte. Végül 6 óra 26 perc alatt értem célba. Jövőre lesz húsz éve annak, hogy futok, s a jubileumot a terveim szerint a calgaryi maraton teljesítésével köszöntöm. Idén júliusban Londonban veszek részt egy újabb tíz kilométeren, már minden, a nevezés, szállás, repülőjegy elintézve – mondta Marika néni.

A Szupernagyi remekül érzi magát, gyógyszertárba csak akkor megy, ha a szomszéd megkéri, hogy vásároljon be.

– Ahogy elkezdek mozogni, rögtön megifjodom, a lelkem különben is fiatal – teszi hozzá.
Gödöllői kertjében imádja a madarakat etetni, kertészkedni, de akkor él igazán, ha mozoghat, állítja: „A versenyekre mindig kihegyezem magam.” Tavaly megmászta a Székelykövet, jövőre újra szeretné. Saját örömére tanul angolul, már túl is van az első óráin.

Csupán egy félelme van, az, ha esetleg nem sikerül megfutnia a szintidőt, hogy a záró busz szedi fel.

– Az szörnyű érzés lehet, de számomra szerencsére eddig ismeretlen – mosolyog a Szupernagyi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.