Bencsicsék bűne az volt, hogy félbeszakították a partit. Mondjuk nyomós okuk volt rá. Megütötték Bencsicset. A játékvezető a mérkőzés hajrájában, 2-0-s hazai vezetésnél büntetőt ítélt a vendégek ellen, de ez még nem volt elég, elővette a piros lapot is. Na, ekkor elszakadt a cérna a csapodi kapusnál, és a meccs itt véget is ért.
– Először a sárgát vette elő. A kapusunk már el is foglalta helyét a büntetőhöz, amikor mindenki döbbenetére mégiscsak pirosat kapott – nyilatkozta a Borsnak Németh László, a Csapod SCE szakosztályvezetője.
– A játékosunk a lapot akarta kiütni a játékvezető kezéből, de – véleményem szerint nem szándékosan – eltalálta a spori szemüvegét is. Amikor megkérdeztem, miért szakadt félbe a meccs, azt mondta, mert megütötte a kapus.
A bíró bevonult az öltözőbe, mire akkora patália alakult ki odakint, olyan üvöltözés és fenyegetőzés, hogy Bozsoki András, a Répcevis elnöke kis híján kihívta a rendőrséget – árulta el maga Bozsoki a Kisalföldnek. Az ott olvasható nyilatkozatából derül ki az is, hogy a házigazdák annyira féltették szegény sporttársak testi épségét, hogy Ausztrián keresztül menekítették haza őket.
– Ez nem igaz – háborgott a Borsnak Németh László. – Bozsoki úr nyilatkozata felháborító és megbotránkoztató. Semmilyen veszély nem fenyegetett senkit – szögezte le. A sportvezető szerint nem azért mentek Ausztria felé a játékvezetők, mert menekültek, hanem mert arra rövidebb az út Sopron és Harka felé. Németh egyébként úgy látta, hogy sem ők, sem a szurkolók nem fenyegetőztek, játékosaik zokszó nélkül tudomásul vették, hogy vége a mérkőzésnek, és bevonultak az öltözőbe.
Egy biztos. A kapus ügyében a fegyelmi bizottság mondja ki a döntő szót. Több hónapos eltiltás várhat rá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.