Közel 25 éve jégkorongozik a kanadai Frank Banham, aki a magyar színekben kiharcolt vb-ezüstérmét tartja élete legjobb eredményének.
Banham képtelen úgy végigmenni Székesfehérvár belvárosában, hogy ne gratuláljanak neki. A SAPA AV19 negyvenegyediket taposó légiósa jelentős részt vállalt a divízió I/A-s vb második helyének megszerzésében. Úgy, hogy jobb térdébe minden meccs előtt előtt fájdalomcsillapító injekciót kapott. Hogy jövőre jégre léphet-e a legfelső osztályban a nagyok – például Kanada... – ellen, nem tudja, hiszen nem tinédzser korú.
– Játszottam az NHL-ben, ám válogatottként túl a negyvenen hokiztam először, és ez a második hely csodás – árulja el.
A feljutás okát abban látja, hogy a magyarok jó formában játszottak a klubjukban, az akaraterejük pedig egyenesen példás volt. Honosítása mögött nem magyar családi gyökerek húzódnak, pusztán a magyar szövetség ügyeset húzott. A most zárult harmadik fehérvári idénye után pluszidényt kínálnak neki, s arra igent mond. A pakkot 160 km/órás sebességgel lövi el, mert gyermekkorában napi 2-3 órán keresztül tüzelt egy lőfalra, amit az édesapja készített. Amerikai felesége, 4 és 5 éves kisfia második otthonának vallja Fehérvárt, ott ugyanis ismeretlen a stressz. Hozzátartozói hazautaztak, a családfő a szerdai, 60 perces műtétje után követi őket Cincinnatibe. A korábban stewardessként dolgozó nejével nyáron új házukat csinosítják, közben Frank a két kisfiával golfozik is. A magyar és amerikai életstílus közötti különbséget így jellemzi: a magyar a megélhetéséért dolgozik, az amerikai viszont csakis a munkájának él.
