Palkovics Krisztián: Szurkoljuk ki!

hoki
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 25. 11:15
Miután hetven év elteltével a magyar hokisok ott lehettek a legjobbak között a vb-n (2009), azt gondoltuk: csak ne­hogy me­gint évtizedeket kelljen várni. Ma itt az esély az újabb feljutásra. A döntetlen is elég!
Vtr

– Persze öngyilkosság volna erre játszani – jegyezte meg a Borsnak Palkovics Krisztián, aki aktív részese volt a szapporói csodának, majd a svájci jutalomjátéknak. Az azóta visszavonult kiváló hokis ráadásul tovább hűtötte a kedélyeket:
– Többször vártuk hasonló helyzetben a divízió I. záró meccsét. Például rögtön a kiesés utáni évben, Szlovéniában.

Akkor a házigazdák nyertek (4-1), viszont Palkovics amondó, az a gárda jóval erősebb volt, mint a ma ránk váró lengyel.

– Ettől még nagyon nehéz meccs lesz – folytatta Krisztián. – A kiemelkedően erős kazahok csütörtökön csak 3-2-re verték a lengyeleket, míg mi 5-0-ra kaptunk ki tőlük. Ám úgy hiszem, képzettebb játékosaink vannak, jobb csapatokban játszanak, s még azt sem mondhatjuk, hogy a hazai pálya előnye egyértelműen őket segíti majd.

Palkovics az első négy partit a helyszínen tekintette meg, s most, hogy nem a jégen volt, hanem a lelátón, megint le­nyû­göz­te a fantasztikus szurkolótáborunk. Kell is majd a biztatás, hiszen a hangulat az eddigieknél is félelmetesebb lesz. A 15 ezres arénába az összes jegyet eladták, ezzel új nézettségi rekord születik a divízió I-ben. Igaz, a magyarok konvojban indultak Krakkóba, s legalább ötezren lesznek.

– Van olyan jó a csapatunk, hogy véghezvigye a bravúrt. Szurkoljuk ki! – így Krisztián. Szurkoljunk hát!

Az állás a záró kör előtt

1. Kazahsztán 14 pont
2. Magyarország 9 pont
3. Lengyelország 6 pont
4. Olaszország 5 pont
5. Japán 3 pont
6. Ukrajna 1 pont 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.