Källmant feldobta a vakbélműtét

játékos
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 14. 10:15
Nem csak a kétgólos győzelmével okozott meglepetést a Szeged. A Kiel játékosai nem számítottak arra, hogy vakbélműtétje után két héttel csatasorba áll a hazaiak klasszisa, Jonas Källman.
Bors
GYÓGYSZER Annál is inkább, mert a svéd kézilabdázó az operáció után pénteken edzett először együtt a csapattal.  
– Artroszkópiás úton, azaz vágás nélkül történt a beavatkozás, így keveset kellett kihagynom – árulta el az olimpia ezüst­érmes Källman. – A meccs előtti bemelegítésnél már tudtam, hogy biztosan vállalom a játékot. Kár lett volna kihagynom ezt a meccset, ahol a szurkolók is velünk együtt harcoltak.
– A visszavágón szolidabb lesz a hangulat, a házigazdák nem olyan fanatikusak, mint a mieink, csak udvariasan tapsolnak – mondta Balogh Zsolt. – Így is fölényben lesznek, a tízezres arénában csupán néhány száz szurkolónkra számíthatunk. De ők túlharsoghatják a németeket, és mi odakint is győzni akarunk. 

Annál is inkább, mert a svéd kézilabdázó az operáció után pénteken edzett először együtt a csapattal.

– Artroszkópiás úton, azaz vágás nélkül történt a beavatkozás, így keveset kellett kihagynom – árulta el az olimpia ezüst­érmes Källman.

– A meccs előtti bemelegítésnél már tudtam, hogy biztosan vállalom a játékot. Kár lett volna kihagynom ezt a meccset, ahol a szurkolók is velünk együtt harcoltak.

– A visszavágón szolidabb lesz a hangulat, a házigazdák nem olyan fanatikusak, mint a mieink, csak udvariasan tapsolnak – mondta Balogh Zsolt.

– Így is fölényben lesznek, a tízezres arénában csupán néhány száz szurkolónkra számíthatunk. De ők túlharsoghatják a németeket, és mi odakint is győzni akarunk. 

Jövő vasárnap a veszprémiek – otthon – aligha számíthatnak a PSG ultráinak rohamára. A drukkerek meccsében esélytelenek a franciák, így Nagy Laciék – akárcsak a Szeged – joggal reménykedhetnek a Final Fourban. Szép is lenne, ha a BL-ben folytatódna a Szeged–Veszprém párharc... 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.