Sport

Győri ETO: irány a harmadosztály!

Bors

Létrehozva: 2015.04.20.

A Bors információi szerint szerdán bejelentik: a Quaestor botrány miatt csődbe jutott Győr a következő idényben a labdarúgó NB III-ban szerepel majd.

Győr város polgármestere, a MOB elnöke, Borkai Zsolt április elején még arról beszélt, hogy jogi kiskapukon keresztül próbálják megmenteni a 2013-ban bajnoki címet nyert együttest. A terv az volt, hogy a Rába ETO önálló futsalcsapatát működtető kft.-be viszik át az NB I-es csapat játékosait és indulási jogát, a több száz millió forintra rúgó tartozást pedig jó magyar szokás szerint hátrahagyják. A Bors értesülései szerint ez a forgatókönyv nem azért nem valósul meg, mert Borkaiék belátták, mennyire erkölcstelen ez a megoldás, hanem azért, mert nem találtak olyan befektetőt, aki az új, terheitől megfosztott focicéget hajlandó lett volna Tarsoly Csabához hasonló mértékben pénzelni.

Domanyik Eszter, a helyi polgármesteri hivatal kommunikációért felelős vezetője lapunknak elismerte, hogy szerdán bejelentés várható, ám annak pontos témáját nem tudta megmondani. Mindenesetre a Bors úgy értesült, a kialakult helyzetben az ETO és a városvezetés belátta, hogy a profi futball fenntarthatatlan. Emiatt a csapat nem adta be sem az NB I-re, sem az NB II-re a licenckérelmét. A harmadosztály indulási jogával a versenybizottság foglalkozik, ám a testület kedden ülésezik, akkor derülhet ki, hogy a csődeljárás alatt álló egylet az NB III-hoz szükséges kritériumoknak megfelel-e. S persze ott van még a kérdés: kik alkotják majd azt a csapatot?

Félreértés

Az MTK elleni zakó után Miriuta László edző tudatta, nála többé nem rúg labdába Rudolf Gergely. Az okról senki nem szólt, mi azonban megtudtuk: a múlt héten a tréner szót váltott a támadóval arról, miként képzeli a jövőjét. A csatár valamit félreértett, szó szót követett, azóta Rudolf sérült...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135298_auto_resized.jpg
origo.hu

Dacia-árban érkezik Európa új népautója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713319216
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136167_auto_resized.jpg
vg.hu

Robbanhat az orosz bomba a Baltikumban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135777_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nem semmisült meg az űrszemét, majdnem meghalt egy kislány, mert a házukba csapódott a NASA objektuma

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713319216
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136202_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ijesztő adat: ész nélkül iszod? Akkor nem árt felkészülnöd a legrosszabbra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124055_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„9 év házasság után szeretnénk bejelenteni, hogy vége” – összetörtek a rajongók, újabb közönségkedvenc sztárpár válik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!